Anyám szerint most a világ leszűkült egy kórházi szobára, a magáén kívül még négy ágyra, közös szuszogásra, horkolásra, ki-becsoszogásra, rossz, néha bizony ehetetlen kajára, beosztott, csökkentett adagokra, közeli teakonyhára kórházi teával, közös zuhanyozóval, WC-vel, a szobában egy mosdóval, tükörrel, reménnyel, hogy még nő, ember lehet az ember a hálóingben és pongyolában, nemcsak vizsgálati, operálandó tárgy.
Anyám szerint most a világ akkor lesz neki egy csöppet otthonosabb, ha behozom a hűtőjéből a kedvenc háromszögletű sajtját és az epres görög joghurtját, a sztracsisat ne, azt egyem meg magam.
Anyám szerint most a világ tavasziasságát, zöldjét a frissességével egy csomag retek hozná be, ahol öten néznek egyszerre rám, amikor a retekkel a kezemben a tavaszt viszem anyám világának ide szűkült szobájába. Felcsillan a szeme, rám ragyog a mosolya, mely egyszerre annyira az övé, ugyanakkor gyermeki.
- Gyönyörű az idő - mondom -, idén nagyon meleg és szokatlanul korai ez a márciusi nyár.
- Látom - mondja -, nagyon félek.
Ránézek, épphogy elkapom az utolsó szót, a védtelen, kiszolgáltatott, éppenhogy elejtett félelmet az előre nem látható vizsgálatoktól, operációtól.
Anyám szerint most a világ az ismeretlentől való félelemre, kiszámíthatatlanságra, csöppnyi reményre zsugorodott. Az enyém meg nagyrészt anyámra.
Gondolok rá sokat ,isten vele van .Minden jót kívánok neki .
VálaszTörlés