Álltunk ott a Fogaskerekű fölött átívelő hídon és vártuk a kis piros vonat érkezését. Tibrom ránézett a sovány korlátra, amely a mélységtől volt hivatott biztonságosan elválasztani a bámészkodót.
- Ha kábé a fél testem magasságában ráfeküdnék a korlátra, akkor - mivel elég sovány vagyok - billegnék rajta - mondta boldog mosollyal a száján.
- Akár egy mérleg, vagy egy hogy is hívják...., ja, igen, egy libikóka. Karjaidra, lábaidra ülhetnénk két átellenes oldalt valakivel és egy jót libikókázhatnánk éppen a legjobb helyen, a Fogaskerekű fölött - illesztettem hozzá pillanatok alatt egy helyben vizualizált történetet.
- Viszont, ha te egyensúlyoznál a korláton, akkor két esélyes a dolog. Vagy visszahúz a súly a járdára, vagy a fogaskerekeken találnád magad. Nem lenne semmi baja a fogaknak, nagy és puha esik rájuk - vigyorogta Tibrom.
- És a Fogaskerekű sem szenvedne kárt, direkt örülne, hogy milyen puha közegen és kellemesen megy ma ez a hegymenet - tromfoltam rá.
Persze nekem sem esne bántódásom. Felugranék, leporolnám magam, összeszedném libikókás, soványka Tibromat és csak annyit mondanék:
- Mindezt pont Nőnapon?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése