Úgy táncolnék

Nem is tudom, mikor táncoltam utoljára egy zenére. De most Barry White: Te vagy ez első, az utolsó, a mindenem (You are my first, my last, my everything) dalára a konyhámban önkéntelenül táncra perdültem. Gyúrni kellene a tésztát pillantottam balra a pult felé, ahol a tálban dagadó tészta hívta fel a figyelmemet magára. A lábaimnak nem tudtam parancsolni, csak vittek tovább a zene ütemére. El kellene rakni a száraz edényt, találkozott a szemem a szárítóval, meg mosogatni is kellene, néztem rá a mosogatóban tornyosuló edényekre. Éppen a refrénre fordultam egy jót, sikerült nem beleütköznöm a székekbe, sem az asztalba, viszont észrevettem egy foltot a padlón, fel is kellene mosnom, gondoltam. A fordulat végén szembe találtam magam a parkra néző ablakkal, amelyen túl csupa zöld, rügyező fák, a nap is próbálgatja erejét. Kint, hál' Istennek nincs mit tennem, a természetben minden rendben és a helyén van. Pontosan úgy, ahogy ez a klassz Barry White-szám, meg a sete-suta, félig-meddig önfeledt táncikálásom. Igazán adhatnák gyakrabban.