Itt vannak még és a temetőben, ahova nem akkor járok ki, amikor a dátum szerint ildomos lenne. Ezért aztán a gyerekeim csak elméletben és nem gyakorlatban tudják, hogy ezen a napon illik kimenni eltávozott szeretteinkhez a temetőbe, síruk rendbetételével, egy szál virággal, néhány kődarabbal megemlékezni róluk. Ha ma ezt tenném, mint ahogy évről évre pont ezen a napon nem teszem, elbeszélgetnék velük gondolatban vagy észrevétlenül, önkéntelenül hangosan elejtett mondatokkal, hogy ennyi idő után is mennyire hiányoznak.
- Benne vagytok érzéseimben, agyamban, a mindennapjaimban. Van, hogy azon kapom magam, hogy önkéntelenül felemlegetek egy-egy mondatot, cselekedetet tőletek, közösen megélt eseményt veletek. Nem mentek ki a fejemből, szívemből. Mintha e szervi tárolók örökkén örőkké tágulhatnának, hogy helyet adjanak nektek, rólatok eszembe jutott újabb és újabb gondolatoknak, utánérzéseknek, melyek érzésfoszlányként merülnek fel bennem, hogy tovaszálljanak, valamint újonnan eltávozott barátaimnak, ismerőseimnek. Tudjátok, fura egy szerzet a szív, mely terhelhető, kibírja az elképzelhetetlent is, meg az agy, mely sokáig nem, majd lassacskán felejt. Ahogy öregszem, jöttök egyre inkább gondolatban vissza, költöztök ismételten és aktívan belém, népesítitek be bensőmet. Egyre több mindenre emlékszem veletek kapcsolatban vissza, s ez nagyon jó. Ma és más napokon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése