Kökörcsin utcában

"A kökörcsinek (Pulsatilla) a Boglárkák rendjébe (Ranunculales), ezen belül a boglárkafélék családjába (Ranunculaceae) tartoznak. Ebbe a családba nagyon sok faj tartozik, szín-és formaviláguk igen változatos. A hérics,a sisakvirág, az iszalag vagy a szarkaláb mind ide tartozik.
Hazánkban öt kökörcsin faj fordul elő, kivétel nélkül mind védett:

• Fekete kökörcsin Pulsatilla pratensis subsp. nigricans: bókoló virágai sötétlila színűek.
• Leánykökörcsin Pulsatilla grandis: halványlila virágai kehely alakúak.
• Tátogó kökörcsin Pulsatilla patens: a leánykökörcsinhez igen hasonló faj.
• Hegyi kökörcsin Pulsatilla montana: a fekete kökörcsinhez annyira hasonlít, hogy alig lehet őket elkülöníteni.
• Magyar kökörcsin Pulsatilla pratensis subsp. hungarica: fokozottan védett faj. Szennyes ibolya leplei bókoló virágot alkotnak." (forrás: Wikipédia)

A Kökörcsin utcában több ház is van. A meredeken felfelé törő Kökörcsin utcát két oldalt házak, valóságos paloták fogják közre. Képzeletemben a Kökörcsin utca egy szürke tó, amelyet a benne visszatükröződő ég fest kékre és amelyben kacsalábú kastélyok úszkálnak. A tavat kökörcsinekkel teli mező veszi körbe egy darabig, hogy kicsit távolabb helyet adjon a budai hegyeknek, s ezáltal jól szabott irányt a kilátásnak, látni valónak, amellyel betelni lehetetlen. Ülök Márta konyhájában az étkezőasztalnál, éppen úgy, hogy a teraszára és azon is túl a szemközti hegyre láthassak. Lehet, hogy domb, mit számít, a zöldre, a zöldre, a szemembe ömlő és hullámzó zöldre nézek. Dupla erkélyajtó mindössze, mi közvetíti a látványt. Márta beszél hozzám, élénken mesél valamit, de nem tehetek róla, ha pillantásom mágikusan vonzza, valósággal odaragasztja az erkélyajtón túli világ. Felugrom. Kimegyek a teraszra. Nálam az elmaradhatatlan fényképezőgép. Egyik képet készítem a másik után. Istenem, ki tudja, már hanyadszor állok itt, Márta teraszán, és kattogok fényképezőgépemmel. Egy táj, egy hely, egy társaság, amellyel soha nem tudok betelni. Nem csoda, mikor elmenőfélben vagyunk, már visszavágyom.

 

"Panni!

Köszi!

Egyébként eredetileg Frankel Leó volt az utca neve, de egy antiszemita faluban, ahol először állítottak Was (korábban Vas ) Albert szobrot, az első intézkedés volt a utca nevének megváltoztatása.
Ha tavasszal jöttök, akkor láthatod virítani a kertben az élő kökörcsint és az egyik kedvencemet a tavaszi hérics-et, ja és nyáron az iszalagot ill. klematiszt, amiről most tudtam meg (a blogból), hogy rokonok a kökörcsinnel. Köszönöm a növénytani ismereteim bővítését.

Csók,

M."

"Kedves Márti!

Köszönöm szépen a napot, amely nem tudtam, hogy ennyire hosszúra nyúlik, belelóg a másnapba,de azt tudtam, hogy ilyen szép lesz. Milyen is lehetne azon a helyen, amely után, bevallom, gondolatban vágyakozni szoktam. Mindig szívesen megyek hozzád, ennél is gyakrabban mennék, gondolom, az már valóssággal illetlenség. Pedig azt is tudom, hogy szükséged van a külső világból érkező társaságra. Nyitott házat vinnél, fűzöd hozzá, a tegnapi éppen ilyen volt, jegyzem meg, ennél nyitottabb már alig lehet: jöttünk-mentünk, jöttek-mentek nem jöttmentek.

És Isteni volt az ebéd, ahogy mondtam, nem is gondoltam volna, hogy te ilyen klassz konyhát vezetsz, és azt még kevésbé sejtettem, hogy ételeid viszonylag gyakori élvezője lehetek, köszönöm. Az összeállítás talált, süllyedt: paradicsomleves, gombás, tejszínes csirkemell orsós tésztával, gyümölcsös, tejszínes-tejfölös fehér tiramisu. Pedig az ízvilágod eltér attól, amit ezidáig itt-ott-amott megszoktam, nekem nagyon bejön, rámutat, hogy lehet így is, éppen ezekkel a fűszerekkel, kiegészítőkkel, állaggal, összeállításban.

És a ház fantasztikus. Nekem nagyon tetszik, ahogyan magába foglalja a nagy a kicsit, az eredetit, az akkori egyetlent, s úgy lesz még nagyobbá, egyben hangtalanul simul bele környzetébe. Feltűnik is meg nem is, inkább nem, mint a körülötte lévő már-már kacsalábon forgók, melyek kevélyen és fennhéjázón vonzzák magukhoz a tekintetet: nézd, milyen gyönyörű vagyok, csodálj, járj csodámra, keltsd és vidd híremet, bomolj értem.

És a környék, az utca, a meredek kert, a szemben omló, mégis egy helyben álló erdő, a hegy, a domb, hol kezdődik a hegy és meddig domb a domb, az annyira zöld buborék, hogy a városi szinte fulladozik benne. Most jobban megnéztem a fákat az erdőben. Hogy a hegy teszi, nem tudom, de mintha mindegyikük éppen indulni készülne, lefelé, a kerted felé. Ha így volna, ha komolyan gondolná az erdő, vele együtt a rengeteg fa, és egyszer csak elindulna, akkor egy életre nem lenne gondod tüzelőfára, vagy sohasem szenvednél fatársaság hiányában. Közelről félelmetesnek tűnik, távolról, a teraszodról pedig sejtelmesnek, egy mozgásában megmerevedett, állva maradt csupa zöld hullámnak.

És a társaság sem utolsó. Mindenekelőtt a tied. De a többiekét is szeretem. Ezen az sem változtat, hogy a Balázs tegnap kicsit meglepett. Erre azt tudom mondani, hogy el kezdek újból állásajánlatok nézni, ezúttal neki és Tibornak. Megint végig gondolom, ki mindenkit lehet megkeresni egy valamiféle állásért. Neked küldöm meg az ötleteimet, aztán tovább adod, ha akarod.

Éjszaka jöttünk el és már abban a pillanatban visszamennék. Ez van és ez már így is lesz.

Nagyon jó volt veled, köszönöm szépen.

Vigyázz magadra és légy jó, ha tudsz!

Puszil:

Panni
Kelt: 2012.11.18-án."