A.GY., AGYő

Fiala Kadarkai Endrénél emlékezett vissza a Calypso Rádió indulására, s hogy ki mindenki bábáskodott a csatorna megszületésénél. Albert Györgyivel kezdte a felsorolást, és nekem eszembe jutott, hogy mennyire szerettem életében és mennyire megrázott korai halálával, amelynek éppen kicsit több mint négy éve. Álljon itt örök emlékére az írás, amit a fájdalmas, letaglózó hír hallatán azon melegében még éjszaka írtam meg.

"Tulajdonképpen magamra vagyok dühös és nem rá. Azaz rá is, de mindenek előtt magamat okolom, amiért nem szóltam neki. Nem írtam, nem hívtam, nem üzentem. De ha írtam, beszéltem volna vele, vagy üzentem is volna valaki hozzá közelállóval, talán akkor sem történik semmi és megy minden a maga előre bekódolt útján. A sok mi lett volna „ha” csak még jobban idegesít és a rengeteg „ha”-tól nem látom őt. Pedig mindenki láthatta, mennyire önpusztítja magát. Az utóbbi időben kitűnő apropó és egyre másra egyaránt jó műsorszáma, szereplője volt a hangos és írott médiának. Annak, amely nem csak felhőtlenül, hanem egyenesen minden áron szórakoztatni akar.

Dühös vagyok magamra, hogy önmagammal beszélgettem, csupán belső monológjaim vissza-visszatérő szereplője volt, meg családi és baráti körömben, ahol sűrűn akadtak olyanok, akik hozzám hasonlóan szerették, tisztelték, becsülték és féltettékőt. Így. Együtt és magunkban ott legbelül, egyre csak reménykedve, hogy majd észhez tér, megrázza magát, visszatér, s ott folytatja, ahol valamikor abbahagyta: riporterkedésnél, filmnél, kommentárnál, műsorvezetésnél, fordításnál, kitűnő angol beszédnél, írásnál.

Ez ma estére hiú ábránd, kibicsaklott óhaj, a véglegesség torokszorító érzete lett az időelőtti hirtelen elmúlás felett.

Neki visszavonhatatlanul vége és lelkem egy örökké remélő darabkájának is.

Pedig nagyon vállaltam – a racionalitásnak is kesztyűt dobva – melléfogásait, boldogtalanságát, depresszióját, alkoholizmusát, boldogság-, gyermek- és folyamatos útkeresését.

Nem szóltam, nem írtam, nem üzentem. Csak azzal nyugtathatom háborgó lelkiismeretemet, hogy el sem jutott volna hozzá, oda sem figyelt volna rám.

Korán ment el, jó ember volt hát, feltételezi a frázisszerű mondás. Önmagát kereső,végtelenségig pusztító, ám elemien tehetséges, alkotó ember volt, nem sűrűn születik ilyen e világra.

Kár, hogy nem írtam Neked:

„Kedves Györgyi!

Emlékszem Rád, mintha ismernélek kísérlek figyelemmel utadon, de mi most Veled történik, mit Magaddal művelsz, fájdalommal tölt el. Merő önzésből kérlek, hagyj fel káros, önpusztító szenvedélyeiddel, kérlek, fordulj vissza! Mélységesen aggódom szeretettel Érted.”

Ez kimaradt, elmaradt, bennem rekedt. Megkésve hajítom utánad a mélybe, magasba és kívánom teljes szívemből, hogy lelked békére leljen bárhol is legyen.

Fájó, hogy már nem vagy többé és innentől kezdve az idő csupa múlt:

Albert Györgyi, élt, alkotott, olykor tékozolt 44 évet."

Kelt: halála napján, 2008. október 3., péntek 23h40-0h30;