Üzenet féle Andrassew Ivánnak

Az alábbi levél közlésére bírom Márta írásos engedélyét.

"Drága Mártám!
Nem tudom, hogy az ember mit kezd egy olyan hírrel, hogy az Andrassew Iván beteg. Nem egyszerűen beteg, hanem minimum három oldalról van szinte egyforma erővel megtámadva: agya, tüdeje, veséje. A dohányzáson kívül nem tudtam róla, hogy ennyire "életveszélyesen élne" és élete tűhegyen táncolna. 

Pedig gondolhattam volna, hogy egy olyan kaliberű és karizmájú, tudású és érzésű, agyú és tehetségű, meglátású és empátiájú ember, mint Andrassew Iván, az több mint két végéről égeti a gyertyát. Hogy Andrassew van, hogy helyettünk, értünk is odateszi magát kéretlenül, ez olyan természetes volt a számunkra, mint levegővételünk. Meg az is, ahogy értünk és helyettünk fogta föl naponta, óránként az ütéseket, tűrte, válaszolta meg az ocsmány, nemtelen beszólásokat a másik oldalról, utasította el a hazugságokat, vádakat, szidalmakat, állt ki emberek, ügyek, dolgok, esetek mellett olyan sziklaszilárd hittel, emberi tartással, amely csak nagyon kevesek sajátja. A szervezete lehet, hogy ebben a folytonos kiállásban, szüntelen készenlétben kapott parancsot megállásra, írt elő Andrassewnek kényszerszünetet. Csodálkoztam is, hogy blogjában (http://andrassew.blogspot.hu/) idén május 16-val megállt az élet, leállt az idő, azóta újabb bejegyzés csak most június 22-én született, igaz, akkor be is indult amúgy Andrassewesen.

Nem tudtam mire vélni hallgatását akkor, amikor annyi minden történik körülöttünk, velünk, amelyekre Andrassewnek mindig lett volna valami markáns, magvas tartalmú, hozzáfűznivalója a rá olyannyira jellemző tömör, mélyre ható, ironikusan fel- és megrázó stílusában. Azt hittem, külföldön van Iván. Ehhez képest szinte övön aluli ütésként ért és derült ki a blogjából, hogy mennyire beteg. 

Nem tudom, hogy az ember mit tudna mondani, kívánni, üzenni Andrassew Ivánnak, aki most kórházban van és daganat legyőzéséről daganat legyőzésére halad remélhetőleg előre, ahogy ő írta saját magáról:

"Bár nem mondom, hogy érdektelen bátorságpróba innen fölállni. Ha csak két lépés erejéig is. Az első: elbúcsúzik, a második: rendbe tenni, amit még lehet és érdemes."

A magam részéről csatlakoznék Ivánhoz, folytatnám gondolatsorát egy kicsit másképp. Azt mondanám neki, de úgy, hogy hallja is meg:

- Igazad van, Iván, csak két lépés az egész.
Az első: a gyógyulásé. A második: folytatni tovább.

...

Millió puszi:

Panni"

2013.június 25.