Futószalagon Ferihegyen

Betokosodott öregasszony leszek, más néven múmia, vagy meg sem érem, mire Liszt Ferenc lesz nekem a Ferihegy. És kikupálódott utas fogadó, meg kísérő is leszek, aki úgy söpör át a reptéren, hogy ott sem volt, merthogy állítólag ez volna a parkolási szolgáltatást végző cégnek célja. Feladatát ennek alárendelve végzi: csökkenteni, levenni a terhelést Ferihegy érkezési és indulási oldaláról. Ezért a csillagászati összeg 3000 Ft, az öt perces ingyenes parkolást meghaladó akár egyetlen percért. Tegnap úgy éreztem, magam, mint a kék Mondeós Zrínyi, vagy legalábbis annak felesége, aki férjéhez illőn szintén be-kirohangálhatott a maga idejében, ha nem is Ferihegy érkezői oldalára Sanyi öcsémért, hanem a szigetvári vár konyhájába a cselédséget igazgatni:

- Gyorsan, gyorsan, az úr nem várhat, farkaséhes, és nyakunkon a török!

Azt látni kellett volna, amint épp a megfelelő időben a parkoló automatával kártyát húzva beengedtettem magam Ferihegyen az ominózus területre. Sanyi, mikor meglátott, leintett. Megálltam. Ő a pillanat töredéke alatt hajította be a cuccát és ugrott be a kocsiba, épphogy azt nem mondta:

- Látod azt a másik kocsit? Kövesd, de azonnal!

A reptér előtti utca túloldalán lévő automata áldásos és kifogástalan ténykedése nyomán, a lehetséges ingyenes öt perc alatt már ott sem voltunk, mint aki tényleg ott sem volt, valakit a valóságban is üldöz – a vészesen telő időn felül -, és az egészet csak álmodtuk volna.

Minek könnyekkel bíbelődni, ölelésekkel bajlódni, puszikkal az időt fecsérelni, amikor mindezt megteheti az ember fél órával később is egy csöndesebb, nyugodt helyen, és nem a reptér gyanús forgatagában. A rapid fogadási, búcsúztatási menetrendnek köszönhetően Sanyi megérkezésén érzett örömöm bennem rekedt, amikor azon ügyködtünk, hogy a parkolási rend szerint úgy viselkedjünk, mint akik ott sem voltak. Az ölelést, a puszikat, a szememben égő könnyeket elhalasztottam és eltoltam oda, ahol legelébb kitörhettek, anyám lakása elé. Sanyi megérkezésére rá mintegy fél órával vehettem öcsémet a karjaimba, és lehettem utolérhetetlenül boldog. A futószalagon zajló reptéri parkolásnak köszönhettem, hogy akár egy órát is ölelgethettem, puszilgathattam, forgathattam volna ide-oda, ha hagyta volna:

-      - Tényleg te vagy az és itt vagy, megérkeztél? De örülök, hogy látlak, érezhetlek!

Mindezt hála a jól szervezett és emberséges parkolási rendnek a Ferihegyen.

Megjelent a Galamus Az olvasók írásai rovatában 2013.06.22-én