Die Welle, A hullám

Ma hajnalban megnéztem a laptopon németül egy német filmet. Die Welle, A hullám volt a címe. Már nem is emlékszem, mikor vettem. Bele került a német filmgyűjteményembe, azután benne is ragadt. Egyszer elkezdtem nézni, eljutottam az első öt perc végéig, majd abbahagytam. Akkor valahogy nem volt türelmem hozzá. 

Ma hajnalban együltömben néztem végig, eszembe sem jutott félbe hagyni, megszakítani, végignézés nélkül tenni vissza a helyére. Lekötött, magával ragadott, szabályosan oda nyomott a székemhez, olyannyira, hogy azon vettem észre magam: időnként levegőt is elfelejtek venni. A szemem előtt alakult ki, épült föl egy gimnáziumi osztály Autokrácia témájú fakultatív órájának hetében a diktatúra. Nem helyi, nem városi, nem országos, de egy osztályra szóló biztosan. Voltak a diákok között tamáskodók, elhajlók, kétkedők, de csak azért, hogy kivételként erősítsék nagy általánosságban a szabályt. 

Az osztályt, az osztály diákjainak külső kapcsolatrendszerét pillanatok alatt fertőzte meg, itatták át a diktatúra megjelenési formái, szellemisége, összeparancsoló ereje. 

Mindehhez kellett egy karizmatikus vezető, egy egyéniség, a Führer. Kellett egy idea, egy közös cél. Kellettek a követők, akik mindenben, ellentmondást nem tűrően vetették alá magukat az ügynek, a vezetőnek. Megszűntek különálló, önálló egyéneknek lenni. Létükben, egy irányba hatóan erősítették az egységet, a közös, nagy elképzelést. Kellettek az egység külső megjelenési formái, mint az uniformis, a közös szimbólum, esetükben a hullám rajza, amely a maga erőteljességében fejezte ki, hogy mindenkit magába képes nyelni, maga alá képes gyűrni, ha kell, ha nem. Kellettek a céljaikat, a vágyaikat egyhangúan feladó egyének, akik az összességben, a közösségben oldódtak fel, az egy irányt vett egységben vélték magukat kiteljesíteni. 

Félelmetes volt végig nézni, külső szemlélőként végig asszisztálni egy csecsemő-, majd gyerekcipőben tipegő, járó diktatúra cseperedését, rapid kibontakozását. Megrettenve figyeltem, miként próbálta meg az egyre inkább összekovácsolódó tömeg az ő Führerével az élén agresszíven és kíméletlenül, meggondolatlanul és gőzhengerként eltaposni, maga alá gyűrni azt a kevés értetlenkedőt, hitetlenkedőt, ellenkezőt, aki először csöndesen, majd egyre hangosabban hallatta a hangját. 

A vége persze tragikus és fejbe vágó volt. Keserű ébredés a rémálomból és egy bimbózó diktatúra vége is egyúttal. 

Még szerencse, hogy A hullám csak egy film volt.

Megjelent a Galamus Az olvasók írásai rovatában 2013. június 9-én, vasárnap