Talán eddig a legjobb, egyben legmélyebb beszélgetést hallottam Sándor Erzsivel ma este Óbudán a Fő téren a Szabó Ervin Könyvtárban. Egy kis teremnyi közönség - túlnyomó többségben nők - előtt avatott be életébe közvetlenül, őszintén, rá jellemző stílusban gazdagon, irónikusan, kedves humorral. Hiába vettem már néhányszor részt Sándor Erzsis beszélgetésen, ismertem nagyjából életét, történeteit, gondolatait, könyvét, ezt az alkalmat semmiképp sem szerettem volna kihagyni, túlságosan is közel jött lakóhelyemhez.
Szívesen mesélt, mégha a kérdések nem is voltak mindig egyértelműen inspirálóak, saját regényes, kalandos, színes élete tartogatott tartalmakat, tartalmas mondanivalót. Sokszor volt lenn, rúgták ki állásából, a rádióból, hol kormány- valamint vezetőségváltás, hol vak Tomi fia miatt, hol másért, hol éppen fia miatt vették vissza, majd megint ki, nem kéredzkedett, nem könyörögte magát vissza, nem hajolt meg, ott szeretett lenni, dolgozni, munkatársi körben lenni, ahol jól érezte magát. Törekedett efelé a jó érzés felé tendálni, talán ez adott hozzá valamelyes pluszt a belülről fakadó érdeklődéseihez, kölcsönzött erőt utána járni témáinak, melyekhez a türelem nála egy hétnél tovább nem terjedt, majd kivitelezni, valamilyen média felületen megszólaltatni, elhelyezni.
Nem bírja az igazságtalanságot, őszintetlenséget, "nem hiszi, hogy sokkal nagyobb bűn lehet kefélni, mint hazudni", egy bizonyos élethelyzetben elhangzott mondata máig idézetté és legendássá vált. A végtelenségig, meg azon túl is őszinte. Na jó, elkel egy kis kegyes hallgatás, nem végig kimondása a dolgoknak, a mi fog történni, igen, annak például, amikor Tomi fia végig üvöltötte a kocsiban az utat, mikor előre megmondta neki, hogy szurit fog kapni. Másodszorra kegyesen elhallgatta a várható történést. Vannak ilyen helyzetek, éppen azért, hogy kivételként erősítsék az eredeti őszinteségi szabályt.
Öt év után véget ért a szombat délelőtti parti beszélgetős műsora, amelyet Fodor Jánossal vezetett közösen. Máig nem találni sehol sem ehhez fogható adást sem a rádióban, sem a tévében. Mint egy korty levegő hiányzik egyfelől, addig gondja, gondolata, ötlete, szándéka vele azonban senkinek.
Sok embernek már az is sok lenne, hogy a munkájából hiányzik a biztonság, a kiszámíthatóság, a bizonyosság, hogy lesz holnap és ugyanott folytatódik, ahol a tegnap tova tűnt. Sándor Erzsi megszenvedte mája hozzávetőleges kiszámíthatóságát, hogy a Centrál Színház PR-osa, a Mozgó Világ tévékritikusa és rendszeresen írja vitriolosabbnál vitriolosabb élvezetes cikkeit érzékeny tollal, valamint a Facebook folyamatosan megjelenő arca. Ez utóbbi felületet gyakran használj színháza előadásainak népszerűsítésére. Odavet egy szót, egy nyúlfarknyi mondatot, amelyet nem is értesz igazán, de arra éppen elég, hogy megbirizgálja a kíváncsiságodat, s egyszer csak azon kapod magad, amint utána olvasol és rá nemsokára jegyek után kajtatsz.
Színészete a vidéki múlté, hasznosítja fellépésein, beszélgetéseikor, mely közben izgalom mentesen, jól felépítetten, magával ragadóan beszél és persze játszik arcrezdüléseivel, mimikájával, mosolyával, gesztikulálásával, egy személyben képes fogva tartani, elvarázsolni a mindenkori közönségét, persze hogy engem is.
Már egy jó ideje kész az első Sándor Erzsi-könyv, a Szegény anyám, ha látnám Sándor Erzsis címmel, s amelyet a fia kommentált ott, ahol csak tudta és szükségesnek látta. Egy vak, ill. alig, gyengén látó gyermeket nevelni, egészségesre, optimistára, okosra, érdeklődővé, bátorrá, vidámra formálni, hogy bele tudjon illeszkedni az egészségesek világába úgy, hogy közben magát közibéjük tartozónak érezze, tudja, higgye, nagyon nem egyszerű feladat. Sándor Erzsi ezt a folyamatot, a saját életét, gyakorlatát írja meg őszintén, komolyan, olyan humorral, hogy sokszor az ember nem tudja, sírjon-e inkább vagy nevessen a történéseken. A könyv segítség lehetne nemcsak a hasonló cipőben járó szülőknek, hanem a vakokat hivatalosan ellátó, kezelő intézmények számára. Hogy mégsem az, sajnos nem csodálkozom, csak remélni lehet, hogy talán az idő egyszer majd beérleli. Vagy levetkőződik egyszer csak, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Vagy az SI (sárga irigység) faktor megszűnik magyar hungarikumnak lenni. Sándor Erzsit mindez láthatóan nem aggasztja, ő minden tekintetben megtette a magáét. Ebben is egyet értünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése