Ki a fenét érdekel rajtam kívül, hogy ott áll a pohara az étkezőasztalon, nem nyúlok hozzá, hadd porosodjék, hagyom nyugodjon rajta szája nyoma, amint vizet ivott belőle. Mit kérsz inni? Kérsz Colát vagy szörpöt? Vizet iszom, anyu, ha lehet, mindig vizet iszom. Igen, emlékszem már, hát persze, hogy szűrt vízzel töltötte meg a poharát és azt vitte be nagy félliteres zárható pohárban is szívószállal a szobájába.
Kit érdekel rajtam kívül, hogy a szobájában minden úgy van, ahogy pár nappal ezelőtt hagyta. Bemegyek, körbe nézek, szemem végig simogatja a tárgyakat, kézzel még véletlenül sem nyúlok hozzájuk, még nem. Anyu, mit szeretnél? - cseng fülembe a kérdése, miután kopogtam és benyitottam.
Senkit sem érdekel, hogy azt gondolom, most ez van, s ami van, azt kell szeretni, elfogadni, megszokni, hogy átmenetileg, meddig?, valameddig, jó helyen, csak messzebb van tőlünk. Nem lesz könnyű már csak azért sem, mert nem a szomszéd, a távoli ismerős, a kolléga, a valaki gyerekéről van szó, hogy elment a világba szerencsét próbálni, magát megalapozni, önmagához az utat valahogyan megtalálni, hanem az enyémről, Eszter indult el. Legyen neki jobb!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése