Dömös hegye

A Dunakanyarban, amikor úton vagyok, Dömösön állok meg leggyakrabban. Tudomásom szerint nincsen országszerte híres vára, múzeuma, tájháza, a fekvése sem mondható egy csöppet sem festőibbnek a többinél. Valljuk be, nagyjában Visegrád és Esztergom közé szorulva nehéz nagyot dobni. És mégis, van valami, ami egyszerűen nem enged tovább mennem. Dömöst a kikötője, a partja, és az onnan nyíló látvány teszi naggyá. Gyanútlanul kisétálsz Dömösön a mólóra, mely pár lépés csupán, magad elé pillantasz, felnézel, és szemed beleütközik szemközt egy hegybe, melyet akár kezeiddel is elérhetnél, olyan közel van hozzád. A Duna másik oldala itt Dömösön ez a hegy, mely persze nem tartozik Dömöshöz, mégis magamban Dömös hegyének neveztem el.
Képes vagyok hosszú perceken át nézni a hegyet. Észreveszem három pukliját, négy barlangját, kopárabb lejtőit, magaslatait, kavicsos, sziklás helyeit, fűvel, bokorpamacsokkal benőtt részeit, két girbegurba oldalát, amellyel a Dunába ereszkedik.

Vasút hangját hallom távolabbról, nemsokára meglátom szemközt a piros első kocsi által húzott többi kék vagont is, amelyek aszerint látszanak, ahogy a Duna-parton nőtt nagy bokrok eltakarják vagy nem takarják. Most takarják, takarják, nem takarják, megint takarják, nem takarják, nem takarják, ismét takarják, takarják, hozzávetőlegesen ennyire látható a vonat Dömös oldaláról. A sínek az autóút fölött, tőle beljebb, a hegy közvetlen tövében futnak. Ezt onnan tudom, hogy ha sikerül vonatot és elhaladó autót egyszerre megcsípnem látványban, akkor a pici autó esik hozzám közelebb. Dömös felől az ő hegye előtt, közvetlenül mellette elsuhanó autó számomra csöppnyinek tűnik. Amennyire közeli, kézzel elérhető, karral átölelhető efelől Dömös által átellenben a hegye, annyira csöppek az ott közlekedő járművek. Picinyek, ám nagy hanggal. Akkorával, hogy azt képzelem, a dömösi kikötő mögötti úton haladnak és nem amott szemben. Persze nem a biciklisták, akik csöndben tekernek, és annyian vannak azon a szembeni úton, hogy azt képzelem, külön út van nekik ott megépítve. Ebbe a biciklis csendben haladós csöndben reccsen be egy-egy motoros hangja. Mozgalmas életet él hát meg maga alatt, maga előtt Dömös hegye.

Ha hosszú időn át nézi az ember Dömös hegyét, mert belefeledkezik, mert nem veszi észre az idő múlását egy ekkora hegy árnyékában, mert ilyenkor nem tud másra, mint Dömös hegyére koncentrálni, mert annak ellenére nyűgözi le a látvány, hogy már nem is egy úgymond igazi, embert próbáló hegyet látott életében, és akkor sem untatja a látvány, egy ilyen hegyen, példának okáért Dömös hegyén mindig történik valami, mindig változik, és semmi sem ugyanolyan, mint az előző héten, de akár az azt megelőző pillanatban volt.

Ezek az érzések késztetnek rendre megállásra a tizenegyes úton Dömös belsejében, akár esik, akár fúj a szél, akár hétágra süt a nap, bármely évszakban, hiszen Dömös hegye, akkor is ott áll robosztusan emelkedve ki a Dunából, Dömös kikötőjére, partjára magasodva éppen úgy, hogy átölelhessem, ha akarom.

(Dömös hegye a majdhogynem ötszáz méter magas Szent Mihály hegyhez tartozik és Dél-Börzsöny nyúlványa.)