A pap gyermekei

Mackótól kaptam ajándékba a szendvicset, a filmet, a hazafuvarozást a névnapomra, amely persze egy kicsit megcsúszott, nem mára esik, kit érdekel, mikor volt, a fő, hogy még ebben az évben valamikor, és megint egy komplex, közös program kettesben így szeptember vége felé, Subway szendvics a kezdetnek, utána a kedvenc Művész mozinkban A pap gyermekei, egy hamisítatlan édesen kesernyés víg féle játék a szomszéd horvátoktól, akik ezzel egy jó nagyot dobtak, akkorát, hogy aki nem hallott még róla, jobb, ha megtudja, hogy valamely helybéli moziban egy klasszikusnak ígérkező film megy, A pap gyermekei, amelyben az ötlet a nagy, hogy megnőjjön a szaporulat, s amelyet éppen egy pap talál ki és szabadalmaztat, ami persze túl jól sikerül a tüneményes tengerparti kisvároskában, ahol olyan szerethető figurák élnek, mint a pap, a káplán, a kioszkos, a gyógyszerész, a rendőr, a feleségek, a hajadon lányok, párjukat meglelve, a párjukra várva, idevetődő külföldiek családdal pihenve, család nélkül ismerkedésre készen, ebben a csöndesnek indult, később felbolydult városban, tenger sok vízzel egyfelől, dimbes-dombos kanyargós utcákkal a szárazföld oldaláról, folyamatos párbeszéddel, semmi megállással, állandó történésekkel, újabb fordulatokkal, kitűnő zenével, A pap gyermekei egy nagyon szerethető, emlékezetes, érdekes film, nemcsak egyszeri megnézésre.