Ha engem kérdezel, annyit mondhatnék kis erős tülzással, én is csak most tudtam meg, hogy egyáltalán létezett. Sándor Erzsi írt róla egy rövidet a facén, hogy meghalt, hogy mennyire sajnálja, hogy valamit kihagyott vele kapcsolatban, amikor interjút készített vele annak idején, és hogy mekkora egy ember volt. Még egy linket is mellékelt, hogy akit érdekel, annak az agyában oszoljék a köd, ha megnyitja és vet rá egy pillantásnál valamennyivel többet.
Engem pedig neki állt érdekelni, ki is az a Pándi András, aki egykor ekkora hatással volt Sándor Erzsire, aki meg rám van általában nagy hatással. Az általam most elolvasott egyetlen cikk, Pándi András halála kapcsán írt búcsúemlékezés szerint szerény ember volt menedzseri hajlamokkal, hatalmas vezetői tehetséggel. Élete során volt minisztériumi kulturális osztályvezető, kulturális alosztály munkatársa, a Napi Gazdaság Kiadó ügyvezetőigazgatója, a Helikon, majd később az ELTE Könyvkiadó igazgatója. Egy gazdasági folyóiratot virágoztatott hát fel, könykiadókban megszámlálhatatlan könyv megjelenésének biztosított szabad utat, talán olvashattuk is nevét könyvek belső hátlapján. Nagy formátumú ember lehetett a javából.
Ránéztem a cikkben közölt fényképre és nem tudtam levenni a szemem róla. Mintha ismerős lett volna valahonnan, pedig nem is ismertem. Mintha láttam, találkoztam volna vele, pedig nem is találkoztunk személyesen. Talán az apámra emlékeztetett okos tekintete, hajtól nem keretezett magas homloka, összességében értelmes, végtelenül szimpatikus arca a fényképről.
Azóta nyitva tartom a cikket ezzel a bizonyos fényképpel. Napjában többször is ránézek. Olyan jó megpillantanom hosszúkás, markáns, redőktől barázdált arcát, jólesik belefúrnom szemeimet vélhetően mély barna vagy fekete szemeibe, melyek tisztán, világosan, mindentudóan néznek vissza rám. Komoly ez az arc, elgondolkodó, sokat látott, még többet megélt.
Rövid idő leforgása alatt nekem a semmiből lett nagyon valakivé Pándi András.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése