Üzenet féle Kertész Ákosnak

Levél barátnőmnek:

Drága Mártám!

Mondanom sem kell neked, hogy olvastam Kertész Ákosról, miszerint Kanada befogadta politikai menekültként és megadta neki a letelepedési engedélyt, az állampolgárságot. Nem kell mondanom, hiszen te mindenről előbb értesülsz, mint én, és már üzentél is neki a legjobbakat kívánva. Az igazsághoz tartozik, hogy az év folyamán többször is eszembe jutott Kertész Ákos, vajon mi lehet vele, az író, aki egészen Kanadáig ment el mindattól a szennytől, méltatlan támadástól, mocskolódástól, rágalomtól, amibe egy cikke kapcsán került.

Ha megengeded, Mártám, kis késéssel csatlakozva hozzád, magam is azt kívánom, hogy legyen még sok-sok tartalmas szép éve, és gazdagítson mindannyiunkat szép és jó olvasmányokkal. És  egészséget mindenek felett, erőt, türelmet nyolcvanon is túl, akkor, amikor már meg is pihenhetne, ki is engedhetne, el is lazulhatna. Kanada, számára mostantól az otthon, mindezt lehetővé teszi.

Az itthon pedig még mindig feketelistán tartja, "bűnözőkkel, körözöttekkel" egyenértékűnek kezeli a mai hatalom, politika.

Ezek szerint, ha híres ember vagyok és író, és megjelenhetek, és szavam van a világban, és odafigyelnek arra, amit mondok, és ha olyasmit mondok, amit szívemből igaznak gondolok, és mert nem tudok másképp, mint gondolataimmal, egész valómmal összhangban cselekedni, és ez a valami nem tetszik valakiknek, mindenek felett a regnáló hatalomnak és a vele szellemi, politikai közösséget vállalóknak, de olyannyira, hogy nagyon, amire megindul a föld meg az ég, sokan és még annál is többen jönnek ellenem írásban, szóban, nyílt és látens fenyegetésekkel, testi épségemet illetően is, mert kimondtam valami olyat, ami fájt, ami talált, ami tükör, de kegyetlen, s amelyben meglátjuk magunkat, ami nem mindig tetszetős. Nagy a felelősségem, mint neves, elismert írónak, akire odafigyelnek, kinek szava messze elhallatszik.

Nem irodalmilag felbecsülhetetlen értékű, maradandó művet írtam, hanem egy rövid elemzést, felrázó cikket, úgymond látleletet a baloldalról és ebből kifolyólag az országban élőkről, az ország elkeserítő helyzetéről. Erősen, keményen fogalmaztam, indulatoktól vezérelve, nem hagytam semmi kétséget afelől, hogy mennyire frusztrál az, ami van, meg amiért van, meg az, ami nincs, és az, ami lehetne.

Ha író vagyok és híres és szavam messze szól, akkor olyan ma itthon a kényszerítő elvárás, hogy nem szabad külön álló véleményt képviselnem a hatalométól, mert ha mégis, mint amilyen az enyém, akkor sorsom a kirekesztetteké, a meg nem értetteké, a kárhoztatottaké, a megbélyegzetteké, a tűzzel-vassal-tollal messzire üldözötteké lesz.

Ha jelentős író vagyok, aki tisztában van a saját súlyával, akkor észreveszem még Magyarországon, hogy létezik ott egy talán nem is olyan kicsi olvasó-gondolkodó közeg, mely be- és elfogadja írásomat, megérti sürgető mondanivalómat, és nem érti félre egyetlen gondolatomat sem. És azt is tudom, mert tudnom és látnom kell, ha elmegyek és amikor elmentem, egyfajta és mekkora űr marad utánam, hiányozni fogok nagyon sokaknak annak ellenére, hogy van világháló, mely nyitott és végtelen, s közel hozza, ami távol, így engem is.

Vigyázz magadra és légy jó, ha tudsz!

Puszil:

Szegő Panni