Tele5

Anyám szerencsésen járta meg kis Corsájának egyik gumijával. Ezen a nyugis, melegebbnek gondolt novemberi szombat délutánon kikapott egy durrdefektet. Ő legalábbis ezt gondolta arról, ami vele történt, és így is adta tovább nekem. Tahiból tartott hazafelé. Óbudán még eljutott a Margit Kórház környékére a Bécsi úton. Gyanús hangokat hallott kocsija egyik hátsó kereke felől, mire lelassult, megállt, amikor kiszállt látta meg a lapos gumit. Onnan hívta fel gyors egymásutánban a vejét, aki egyben Laci sógorom Kőbányán, hogy segítsen neki kereket cserélni, és a Tele5 Taxivállalatot arra az esetre, ha a kerékcsere mégsem jönne össze, valahogy hazajuthasson. Laci nemsokkal később visszahívta, hogy mégis el tud indulni, mivelhogy időközben hazaérkezett a családja az autóval. Eközben befutott a Tele5 ECU 667 rendszámú kocsija, amely dicséretes gyorsasággal találta meg anyámat, aki tájékozódási pontként a Bécsi úton valamilyen főiskolát jelölt meg, amiről később kiderült, hogy a Népszabadság Szerkesztőségének épülete. Egy fiatalember, anyám szerint őszhajú fiatalember vezette a taxit, s akit anyám végtelenül kedves, aranyos embernek talált. Anyám megkérdezte, mit mutat a taxi órája, mire a sofőr azt válaszolta, hogy semmit. Ne haragudjon, uram, de fogadjon el tőlem valamit, mert jön a vejem és még sincs szükségem az Ön segítségére, ha nem haragszik. Tudja, addig nem működik az órám, amíg a kuncsaft be nem száll a kocsimba, így a fiatalember. Anyám bármennyiszer is erősködött, kérlelte a sofőrt, az nem fogadott el tőle semmit sem. Nos ez az a hír, amit anyám szeretett volna rajtam keresztül a világnak hírül adni, miszerint léteznek még megvesztegethetetlen emberek, mint a Tele5, melynek leírása most márkamegnevezésnek és reklámnak számít, számítson is, hiszen annak szánom, tehát a Tele5 ECU 667 rendszámú autójának a sofőrje, akinek hála és köszönet és kívánság, hogy maradjon meg ilyennek örökre, s talán nincs minden veszve.