Azért nem volt olyan halk, mint amennyire a címe sugallta a filmnek. Christiane Hörbiger, annyi de annyi német romantikus vígjáték főszereplője ebben a filmben egy Alzheimer kórba került, kórtól egyre inkább szenvedő, attól fokozatosan szellemileg leépülő üzletasszonyt, anyát alakít briliánsan, autentikusan, meggyőzően és magával ragadóan.
Hallok, tudok az Alzheimerről, a betegségek egyik legszörnyűségesebbjéről, hiszen anyám sem mulasztja el nap mint ellenőrizni agyának frissességét, állapotát, amikor fejben direkt és minden cél nélkül szoroz össze többjegyű számokat egymással, születésnapokat, címeket, neveket mond fel, jobbra dőlő szép írásán nézi a betűk remegés nélküliségét, a lapon egyre telítődő sorok egyenességét, anyám ugyanis retteg az Alzheimertől. Rettegését átragasztja rám is. Egyszerű dolgokat felejtek, gondolkodnom kell arcokhoz párosuló neveken, film-, színházi előadás címeken, dátumokon. Fényes és síkos az agyam, szoktam az orvos húgomnak mondani, lecsúszik róla sok minden. Nem panasz és nem is szakszerű leírása a jelenségnek, amit érzek, napi szinten tapasztalok, annál inkább képszerű és költői, meg is mosolyog rendesen.
Christiane Hörbiger napi teendőket, programokat felejt el. Rossz autóba száll. Nem találja a saját házát. Egy ideig humorizálva, mintegy mellékesen üti el a furcsa dolgokat, mik vele történnek. Nem gondolja, hogy beteg lenne, de felettébb furcsállja, hogy nem tud bemenni a céghez dolgozni, amikor csak akar. Feltételezi, hogy kicserélték a zárakat a tudta nélkül, holott kiderült, egyszerűen munkaszüneti nap, szombat volt. Ott hagyja a lábost a gázon, amelyben persze odaég az ennivaló, és csak az automata tűzjelző éles hangja ébreszti rá, hogy valami nagy baj van. Elfelejti, hogy megengedte a fürdéshez a vizet a kádban. Kollégák neveit felejti el, s bajban van, amikor a saját unokáját kell a nevén nevezni. Felcímkézi a lakásában fellelhető bútorokat, tárgyakat. A betegség egyre rettenetesebb oldalát mutatja, amikor a kórussal együtt már milliószor előadott dalok szövegrészei esnek ki a fejéből szerepléseik alkalmával. Feledékenységei eredményeit látva olykor tör-zúz, tombol, keservesen sír.
Mikor orvoshoz kerül, világos a diagnózis, Alzheimer és mindhiába a kártyákon való képfelismerési gyakorlatok, a felismert ház, otthon nevének csupán kezdőbetűinek ajakformálására futja az erőlködésből. Mondják, hogy a betegség elfelejteti az emberrel a járást, a kezek használatát, s valamikor a levegővételt is. Családi körben születésnapján már nem ismer meg mindenkit az egybegyűltek közül. Azzal búcsúzik, hogy ez lehet az utolsó családi együttlét ebben a körben.
Torokszorító film erről a félelmetes, úgy tűnik, megállíthatatlanul pusztító betegségről, amelynek ellenszere máig sem ismert, mindössze annyi tudható, hogy egy jó ideig szinten tartható, a rosszabbodás késleltethető, a tragikus vég elkerülhetetlen..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése