Locsi-pocsi almás

Nagyon jó az illata, messziről érezni a fahéjas almát. Dani kijön a szobájából, elismerően bólogat, közben konstatálja, az étkezőben milyen jó illat van. Még nem ehetsz, mondom, forró, majd csak holnap. Eszter útközben a fürdőszobából szobájába megáll, beleszagol a levegőbe, isteni, mondja, akkor megvan a holnapi reggelim, jaj, de jó, és látom rajta, hogy mennyire örül. Egy falatnyi nem sok, annyit sem ettünk a locsi-pocsi almásból, azt sem tudtuk, sikerült-e egyáltalán, átsült-e, összeálltak-e egybe a külön álló rétegek, semmit nem tudtunk magáról a süti egészéről, egyedül az illatot, a lehengerlő, letaglózó, magával ragadó illatot éreztük, közben azt feltételeztük egyöntetően, hogy finom és éppen olyan, mint amilyent a múltkor Csöpptől kaptunk kóstolóba ajándékba. A titok nyitjára bizony holnapig várni kell.