Amikor

Amikor bent a gyárban áll a bál, mert valami nem sikerült, selejtet vagy nem azt gyártottuk le, amit megrendeltek, kiengedtük a határesetet épphogy alulról súroló terméket és ebből reklamáció lett, amit autóipari beszállítókként nem engedhetünk meg magunknak, akkor megy az üvöltözés, a felelősök keresése, káromkodás, röpködnek a ló és a hülye nő nemi szervei és egyéb zavaros kifejezések a levegőben. És ilyenkor bármennyire is furcsa, de nincs harag és közmegbotránkozás, nincsenek sértődések a munka hevében, hanem a feszültségben, az idegességben vezetődnek le indulatok azon célból, hogy a rossz, a helytelen ne ismétlődjön meg és semmiképp ne rögzüljön.
Amikor évekkel ezelőtt az előző munkahelyemen egy alcsúti gumijavító tulajdonosához vitt el egy kollégám tárgyalásra, nem számítottam rá, hogy a szakmán túl a politika is szóba kerül. Fél pillanat alatt kiderült, messze nem egy oldalon állunk, ő agresszíven volt vehemens, a baloldalt gátlástalanul szire-szóra szidta, kritizálta. Nem álltam neki egy követ fújni vele, a kicsi megnyilvánulásomból is hamar visszavonultam. Gyávának tarthatott, meg minden bizonnyal egy hülye baloldalinak.
Amikor viszonylag széles baráti körömben számomra nyilvánvalóan jobboldali nézeteket valló barátnővel beszélgetek, igyekszem kerülni a politikát. Tudom ugyanis, hogy inkább előbb, mint utóbb vitába keveredünk, nem tudjuk egymást meggyőzni, elfogynak vagy csendben visszahúzódnak az érvek, maradnak a vagdalkozások, annál is rosszabb esetben a gyalázkodások a tőlem jobbra eső oldalról, én meg elhalkulok, behúzódom csigaházamba. Egy jobboldali barátnő nem meggyőzhető, el sem bizonytalanítható, mea culpára képtelen, miszerint hogy annak idején, valamikor nem jól gondolta, amit gondolt, ahova ikszelt, most is a végtelenségig ragaszkodik döntéséhez, gondolatvilágához, meggyőződéséhez, mely kemény, sokszor durva és kíméletlen és megingathatatlan.
Amikor a parlamentben elhangoznak embereket - nőket, férfiakat vegyesen - sértő kijelentések semmi esetre sem egy politikai vita érvelésének kötelező részeként, hanem az értelmes beszéd, előre vivő vita, intelligencia abszolút hiányának megmutatkozásaként, akkor elképedek, nem akarok hinni a fülemnek, hogy az Ország első számú Házában mi mindent ki lehet mondani, be lehet szólni, meg lehet tenni. Csak úgy. A látványos, hathatós, mások számára is visszatartó erejű büntetés következménye nélkül. És édes mindegy, ha egy folyosón vagy egy félre eső szobában történik meg vagy hangzik el ugyanez a vita, párbeszéd "példát mutató" politikusaink között.
Amikor az alapvető tisztelet, a normális emberi beszéd, stílus hiányzik a politikában, a sajtóban, a tévében, a rádióban, a közbeszédben, akkor az egyszerű ember azt gondolhatja magának és magában, hogy ez a követendő, trendi minta, példa, így kell és lehet viselkednünk egymással a napi életben.
És amikor Bartus Lászlóval nagyon egyetértek a huszonhetedikén megjelent Uccu neki! cikkében írtakkal az emberi méltóságot sárba tipró, megsemmisítő beszéd, magatartás tarthatatlanságát illetően, valamint annak tartalmával és keresetlen őszinte stílusával, az azért van, mert jól tudom és a napnál is világosabb, hogy jót akar.