Hóvirág és margaréta

Itt görnyedem a fordításom fölött, már alig látok, hallok, fogok föl szavakat, csak remélem, hogy haladok valamit. A fele még mindig hátra van, sohasem akar elfogyni. Közben azon morfondírozok, ha már úgy érzem, gödröm van, személyre szabottan és jó nagy, akkor már legyen mélységesen mély és sötét. Az ember általában kikerüli a gödröket, a sajátjáét, jó esetben másokét is, nehogy beleessen. Nem így egyesek, akik akkora gödörben bírnak landolni, mint egy ház. És ha mély, akkor meg már legyen kövér. A gödör mélyén, mintha fehérlene valami, tán hóvirág. Szeptemberben hóvirág és margaréta, az élet igenlései, formái és illatai. A gödörben, ahol hófehér virágok nyílnak jobbára napot nélkülözően, akkor ott élet van, szépség van, jövő is van, ha máskor nem, akkor másnap. Először másnap, aztán harmadnap és negyednap, hogy sok ilyen egység hónappá állhasson össze, és folyjon az idő, bárhogyan is akarjuk. A gödörben hol itt, hol ott zene hallatszik. Emitt közelebb a Kell, hogy várj, amott meg a Holnap hajnalig. Várjak hát holnap hajnalig és akkor kicsit látom is a virágokat, melyekben gyönyörködhetem. Gondoltam hagyom őket nőni, erősödni. Nincs is annál nagyobb mutatvány, mint vastagodott, megerősbödött hóvirág és margarétaszáron fellépegetve kikerülni egy gödörből, ahol volt elég időd elmélázni azon, miért és hogyan kerültél bele, ki akarsz-e jönni belőle, mit tennél, ha lehet, hogy még egyszer ne essél bele, bármennyire is vonz a hóvirág és a margaréta. Találsz belőlük jócskán megfelelő helyen, év- és napszakban. És mindehhez még gödör sem kell.