Fekete péntek

Nem lesz egyszerű megírnom a mai napot úgy, hogy senkit se terheljek vele, miközben magam megkönnyebbülök, el sem mesélek mindent, de azért mondok is valamit, mint a mesebeli szegény lány, aki hozott is ajándékot a királynak, meg nem is.
Ami nagyon rossz megtörtént, azon az ember nem tud változtatni és ne is dühöngjön rajta. Bár nagy a késztetés nemcsak a dühöngésre, önsajnálatra, de leginkább önmarcangolásra: nem egy napig, nem kettőig, jó esetben is hetekig, hónapokig, melynek eredménye egy jó kis betegség beszerzése, hogy akarva vagy akaratlun, édes mindegy. Gondolkozzon el inkább rajta, amennyire csak agyi képességei megengedik, eméssze jól meg, ha gyomra bírja a szokásosnál súlyosabb dolgokat, majd vonja le belőle a konzekvenciákat, ha egyáltalán képes ilyesmire, és azzal foglalkozzon, miképpen tudja elkerülni, hogy a jövőben lehetőség szerint így és ekkorát ne hibázzon. Tudom, ennél többet is lehetne beszélni, de minek.