Nem rémlik, hogy a beavatottakon kívül tudta-e valaki, a sváb csirkelevest eszik-e vagy isszák, igaz, leves voltában - gyanítottam -, inkább isszák. Vakon rendelte meg mindenki aznapra a sváb csirkelevest a választható diós metélt és házi kakaós csiga előtt úgy, hogy Anikót, a szakácsnők céges gyöngyét ismerve feltételeztük, a többi levestársához hasonlatosan ez a leves is minden bizonnyal ehető, mi több élvezetes lesz. Ha meg még sem annyira, akkor a házi kakaós csigáig csak átvergődünk valahogy az érdekes és nem mindennapi hangzású sváb csirkelevesen.
A svábokról azt gondoltam, hogy a levesük éppen olyan takarékos, mint amilyen spórolósak, rendesek, tiszták és dolgosak ő maguk. Ehhez képest céges valóságunkban a sváb csirkeleves olyan, mint egy raguleves, benne bőven hagyma, sárga- és fehérrépa, tejföllel vagy tejszínnel talán kis liszttel behabarva. Ami a különlegességét adja, hogy a csirke futtában, kutyafuttában az egyik lábával megbicsaklott, annak is az alsó felével, a mélytányérba beleállt vagy belefeküdt és a levessel együtt úgy maradt. A csirke fél lábnak az alsó fele teszi ezt a csirkelevest svábbá, merthogy a svábéknál állítólag így szokták. Be kell vallanom, hogy ügyes és fenemód jó szokás egy combnak az alsó részét egészében benne úsztatni a levesben, az olyan különleges. Az alsó comb teljesen meg van főve, a csonton mégis rajta a hús egészében, így aztán amikor összekanalazza az ember a levest sárga- és fehérrépával telerakott ragus kortyba, még egy kis főtt csirke combnak is bele kell a megrakott kanálba férnie. Nem egyszerű feladat, de megéri az egyensúlyozást. A legeslegvégén az utolsó csöppig lerágjuk a húst a magára maradt és a tányérban egyedül árválkodó alsó csirkecombcsontról.
Mondhatom, különlegesen finom, s aki még nem evett Anikó sváb csirkeleveséből, az legközelebb fizessen be rá, ha teheti. De aki merő véletlenségből nem jár Anikó konyhájának környékén, annak melegen ajánlom, hogy csinálja utána. Illetve forrón. Forrón még annál is jobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése