Ma amolyan semmilyen hangulatom sem volt. Tartott ez már amúgy idestova negyedik napja egyhuzamban. Pedig ma lehettem volna ünnepibb, meg jobb kedvű is. Tünedezik a hó a tartósabbnak bizonyult hideg ellenére, és már a nap is érezteti kicsit a melegét. A szívem körül a burok, a tespedtség gömbje viszont csak nem akar engedni. Az is igaz, hogy lehettem volna más kedvéért másmilyen. Félre tehettem volna egykedvűségem, közömbösségem, kedvetlenségem. Fel is kiálthattam volna örömömben az örömére:
- Boldog születésnapot, kedvesem!
Hogy legyen szép napod, azt nem mondhattam, mert erre ugrik, azt sose mondjam, mondja.
Nyakába is borulhattam volna, magamhoz is ölelhettem volna, meg is csókolhattam volna bensőséges hitvesi csókkal, hogy
- Boldog születésnapot, egészséget, boldogságot szülinapodra, s hogy még sokáig tudjál bennünket...
Hogyan is akartam ezt folytatni? Bennünket boldogítani? Vagy bennünket tönkre tenni? Vagy bennünket idegesíteni? Vagy bennünket elvarázsolni? Vagy...
És tényleg örömmel a hangomban, az ő születésnapja feletti örömömben kiáltottam fel már ma hajnali kettőkor, amikor még ébren voltunk egy különlegesen hosszúra nyúlt nap után és azt mondtam neki, hogy
- Boldog születésnapot! Egészséget, boldogságot szülinapodra, s hogy még sokáig tudjál bennünket... - és minden, ami ezután csak következhet, gondolatban.
Nyakába is borultam, magamhoz is öleltem, meg is csókoltam bensőséges hitvesi csókkal.
Sajnálatos módon a mai nevezetes naphoz nem fűződött egy újabb - egyáltalán nem vagy felemásra sikeredett - kelt tészta, bukta sem, csiga sem és kalács sem, mely tökéletlenségeket az idők során valóságos tökélyre fejlesztettem.
Annál fantasztikusabb lett viszont Eszter ünnepi tiramisuja és gofrija, aki amúgy nem is akart igazán nagyot alkotni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése