Kakaós csiga

Ez a kakaós csiga, ha tudta volna, hogy ilyen csúnya lesz, szerteszét folyik benne a töltelék, összevissza lesz a formája, illetve mindene lesz csak formája nem, valamint csupán csak nyomokban emlékeztet a nevére, akkor valószínűleg élénken tiltakozik a megszületése ellen. Lebeszélt volna arról, hogy neki álljak megsütni. Azt mondta volna, hogy pihenjek inkább egyet, olvassak, vagy írjak leveleket, és ha mindenképp mozogni akarok, akkor takarítsak egy jót vagy menjek ki sétálni, csak ne töltsem pihenésem kakaós csiga sütéssel. Ne akadjak fenn azon, hogy van egy elhasználni való élesztő a hűtőben, amelynek még nem járt le ugyan a szavatossági ideje, viszont nem mai frissességű. Mikor szembe nézek az élesztővel a hűtőben, láttára ne gondolkodjam rögtön kelt tésztában, ne lássam lelki szemeimmel cukorral, langyos tejjel összekeverve megkelni, majd liszttel, tojással, margarinnal, további langyos tejjel való dagasztás után egyre ébredezni.  Pedig a jó élesztő csak akkor tölti be a küldetését, ha segítségével, úgymond aknamunkájával a tészta legalább a duplájára kel. Hiába tanácsolta volna a kakaós csiga, hogy pihenjek aktívan mással, hagyjam a kelt tészta sütését is másra. 

De én olyannyira nem bírtam magammal, hogy a kelő tészta mellett már a kakaós tölteléket is kikevertem. Tettem bele a porcukron kívül mazsolát is, fittyet hányva mindazokra, akik valamiért pikkelnek rá. Jobban szeretik u.i., ha a mazsola bontatlanul pihen a csomagjában, mintsem fizikailag, állagában, ízében zavarjon bele egy valamire való töltelék ízébe. Most dafke nem érdekelt a többségi, családomban egyben össznépi ízlés, amikor az erősen kisebbségben lévő mazsola mellé álltam, bár igazándiból nem is tudom, mi lelt, hogy arcomon kéjes vigyorral szórtam bele a porcukros kakaóba. Vesztemre visszaemlékeztem néhai anyósom kakaós töltelékére, aki tejet is kevert bele, úgy kente rá a tölteléket a jócskán megébredt, kinyújtott tésztára. Szakasztott mása volt az én kakaós töltelék masszám az övének, legalábbis úgy tűnt nekem, ha sokat próbált, annál kevésbé működő emlékezetem nem csalt. Mindenesetre nem volt egyszerű a tésztára kenni a ragacsos barna valamit, amiről egyedül én tudtam, hogy kakaós töltelék, amúgy a külső szemlélő mással nagyon könnyen összetéveszthette volna.

A kakaós csiga, ha tudta volna, hogy olyan lesz amilyen, nem nézte volna végig, ahogy a sütőpapírral kibélelt formába emelem a félig folyós töltelékű, ekkor még egész formás darabjait. Egy sorban négyesével néztek velem szemrehányón szembe mindaddig, amíg az egész sütőt tele nem raktam kerekded, folyásra hajlamos töltelékű csigatársaival. Már éppen be akartam tenni a sütőbe a tepsit, amikor a Föld vonzása bizonyult erősebbnek, vagy talán a törvényszerűség, miszerint a nagyobb alakú tepsi előbb vagy utóbb lefordul a nálánál jóval kisebb hokedliról, nem tudom, mindenesetre egy pillanatig sem tartott, míg a kakaós csigácskákkal teli rakott tepsi, illetve tartalmának mintegy egyharmada lent találta magát az előző nap alaposan felmosott konyhakövön. Nem tudom, ki hogy van vele, én ilyenkor legszívesebben a maradékot is kiöntöttem volna és még jól bele is rúgtam volna, hogy ha szárnyaik lettek volna a nyers kakaós csigáknak, szálljon ki merre lát. Ehelyett csak tőlem egyáltalán nem megszokott módon elkáromkodtam magam, üvöltöttem egyet, majd szokásomhoz híven rögtön utána elnevettem magam.

A kakaós csigák mire kisültek jól lebarnultak, a szétfolyt kakaós töltelék között sajnos alig lehetett formájukra lelni. A végeredmény láttán hallgatólagosan akár azt a használati utasítást is adhattam volna hozzá, hogy csak betörő maszkban és több dioptriás búvárszemüvegben fogyasztandó. Ízében emlékeztetett a nevére, meglepetésemre szépen is fogy. Amikor Dani fiam meglátta, önkéntelenül is kifejezte a kakaós csigával kapcsolatos életérzésemet:

-            -   Mi van, anyu, kicsit elrépáztad?

Csak sejtem, hogy mit jelent, de hogy sok jót nem, az biztos.