Álmomban bowlingoztam

Ritkán álmodom és még ritkábban emlékszem az álmomra. Tegnap éjjel az álmomban egy Dire Straits koncerten jártam. Egy nagy teremben voltam, talán színház lehetett. Széksorokban ültek az emberek és oldalt az átjárókban álltak. Ütött-kopott, avítt, ósdi volt az egésznek a hangulata. Nem is a Dire Straits játszott, őket ez a hely biztosan nem tudta volna megfizetni. A helyi személyzet adta elő a Dire Straits számokat. Amikor a kis jegyszedőnő énekelte a Money for nothing-ot, már én is talpon voltam, pillanatok alatt kinn találtam magam az egyik átjáróban, helyben mozgattam végtagjaimat, bár úgy tűnt, mintha maguktól mozogtak volna, a dallamra önfeledten dizsiztem. Előttem kicsit odébb vettem észre egy ismerőst, aki szintén magán kívül csápolt. Hogy lehetett a jegyszedőnőnek ilyen jó hangja ebben a lepusztult környezetben, nem is értettem, mégis megbocsátottam neki, hogy csak halovány mása az igazinak, a hangulat hamisítatlan Dire Staits-i volt, kicsi, kopottas, lelakott, néha hamiskás, de a miénk. 

Az álom, mintha az előző esti bowlingozásunkra emlékeztetett volna. No, nem valami csili-vili, profi helyen, hanem egy szálloda mellesleg bowling pályáján. Nem néztem körbe nagyon, amikor a lobbyn és az éttermen célirányosan mentem át a bowling pályák felé. Az összkép kopottasan tűnt szépnek, az étterem bordósága elnyomhatott minden egyéb defektet, amelyet siettemben észre sem vettem. Két bowling pálya szolgáltatta az est fénypontját. Használat közben derült ki, hogy a pályák felszínének lelkivilága, valóságos domborzata van. Ha erősebben löktél, amely tehetség nem mindenkinek sajátja, akkor a hepe-hupák meghunyászkodtak az erő hatására. Viszont egy gyengébb, oldalról indított lökés következtében a golyóbis érthetetlen módon, valami csoda folytán középen találta magát és csak azért nem tarolt, mert a gyengeségben mégsem volt elég erő. Nem mindenkinek volt egyformán jó hangulata, az ilyen nem sikeredik gombnyomásra. A vegyes összetételű, egy munkahelyről érkezett társaság, amely nem az elfogyasztott alkohol hatása alatt állt, mert az egy-egy sör kivételként erősítette a Colák túlsúlyát, összességében mégis jól szórakozott. Hogy jól lökött a csapattag vagy rosszul, szinte mindegy volt, nevetni, ökörködni lehetett mindenen. A rosszabbul sikerülteket még a göcsörtös golyókra is lehetett fogni, amelyeket bár tudományos alapossággal válogatta át a sorra kerülő játékos, a játéktudáson valymi keveset lökött fölfelé. Nevetés, hangos röhögés, önfeledt örömök, átlátszó, talmi bosszankodások váltogatták egymást ebben az egyszerű, szerény környezetben, mely a kitűzött célnak maximálisan megfelelt. Beszélgetések kamara felállásban, két, három, négy szereplősen, nagyon másra, többre a hangzavartól nem is futotta. Volt, aki magában elkülönülve figyelte a többiek játékát, mozgását. Itt eltűntek a rangbéli, a szeretem-nem szeretem, a férfi-nő közötti különbségek. A két göcsörtös pálya, a helyenként amorf golyóbisok, az előre megrendezetlen hangulat egy hétköznap délután szakította ki a társaságot a  hétköznapok amúgy bezárt, erősen leszabályozott realitásából és varázsolta el éppen arra a két órára. 

Érdekes, hogy másnap talán egyikünk kivételével, senkinek sem volt izomláza és azon méláztunk, viccelődtünk, hogy mikor megyünk újra bowlingozni legközelebb.