Imádom a
krémeseket. Minden cukrászdában először a krémest kóstolom meg. A krémes
jelenti a belépőt a cukiba: ha viszi az általam az addigi krémesekből akkorra felállított
színvonalat, úgy a többi sütinek is lesz nálam esélye. Legyen sima, francia,
házi vagy bécsi krémes, nekem édes mindegy, csak krémes legyen, alul-felül keretezze
valamilyen lap vagy máz, melyek közötti részt jó vastagon az isteni krém töltse
ki.
Most már egy ideje újabb
fajtával bővült az általam ismert krémesek köre, egy krémessel, mely intelligens. Először a
Fazék hozta el ajándékba az intelligens krémest az egyik vendégségbe. A sok
egyéb édesség között nekem valahogy fel sem tűnt az intelligens krémese, nem
így a Lakatnak, aki még a receptjét is elkérte tőle. Következett Lakat az
intelligens krémessel, azt hozta el ui. a legközelebbi
találkozónkra. Ettem tehát már a Fazék krémeséből, mely intelligens volt és feledékenységemből
kifolyólag nem emlékeztem rá, hogy milyen volt. Majd ettem a Lakatéból, amelyre már annál jobban emlékeztem
és mondhatom, isteni volt. Ekkor fogtam fel ugyanis, hogy milyen a krémes, ha
intelligens. El is kértem tőle a receptet. Pár nappal ezután az Éva Rózsija
állított be az irodai szobámba egy doboz krémessel, amely persze szintén intelligens
volt. Sűrű bocsánatkérések közepette mondta, hogy
- - Egyébként
sokkal jobban szokott nekem sikerülni.
Nem számítottam Éva
Rózsija intelligens krémesére, amely meglepetésként ért. Miután már háromszor
találkoztam a krémessel, melyek mind intelligensek voltak, álltam neki a
Lakattól kapott Fazék féle recept kivitelezéséhez.
Az egészben az volt
a legfurcsább, hogy egyébként mindig variálok a receptekkel, most viszont pontról
pontra betartottam a recept előírásait, intelmeit. Szétválogattam tíz darab
tojásnak a sárgáját és fehérjét külön-külön edénybe. A fehérjét kemény habbá
vertem. A tojás sárgákhoz tettem huszonöt deka cukrot, öt csomag vaníliás
cukrot, tizenöt deka margarint. Elektromos kézi keverővel kevertem össze az
egészet. Mikor egyenletes állagú lett, tettem bele fokozatosan további keverés közben
tíz evőkanál lisztet és egy egész liter tejet. A legvégén került bele a tíz
tojás keményre felvert habja, de nem csak úgy nagy hirtelen bele löttyintve,
hanem óvatosan, szép lassan, nagy körültekintéssel kevergetve. Az így előállt
folyékony féle tésztát öntöttem egy sütőpapírral bélelt nagyobb sütő formába.
Ránéztem a folyós állagú valamire, amely kitöltötte a legnagyobb sütőmet, és
arra gondoltam nem is kicsit tamáskodva:
- - Ha
ebből valami kisül, ha krémes lesz, amely intelligens, akkor én megeszem a
kalapomat.
Hideg sütőbe tettem
a sárgán lötyögős, folyós masszát és tizenöt percre ráadtam a maximális fűtést,
a 220 fokot. A sütő ablakán át néha rá-rápillantottam, történik-e valami. Mikor
letelt a negyed óra, harminc percre 160-180 fokra tettem a szabályozót. A
végére kellett volna ugyanis előállnia a krémesnek, mely intelligens. Az előírt
idő letelte után a krémes, mely másoknál minden bizonnyal intelligens lehetett,
nálam kicsit buta módon viselkedett, amikor a legteteje még folyékony maradt.
Ráadtam még pluszban fél órát, vállalva, hogy a teteje e közben megég. És láss
csodát. Úgy másfél óra sütés után kész lett a krémes, a valóban intelligens. A
homogén tésztából készült krémes születetten intelligens módon tudta, hogy a
legalsó része, középen a krémje és felül a teteje három, egymástól alapjaiban
eltérő állagú legyen. A krémes tehát a nevéhez illőn tényleg intelligens, csak
én vagyok kicsit nagyon aggódó és hitetlen. És azóta kalapot nem viselek. Igaz, addig sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése