A mai napban az este volt a legjobb. Benne nem is a készülődés, hiszen felöltözve, indulásra készen állítottam haza, hanem maga az út, Csücsök fölszedése út közben, az utca megtalálása, a megérkezés, a ház körüli kalandos parkolás, a vendéglátókhoz való becsöngetés, beengedtetés a házba, melynek kapuja, belső tere éppen olyan tágasra van kiképezve, hogy ott egy valamit is magára adó szekér ki-be-átjárhasson, ha valamikor szükségeltetett, nem most, hanem a távoli múltban, mondjuk a XIX. század fordulójának tájékán, aztán felcaplatás az ívelt lépcsősoron a második emeletre, belépés a két szomszédos lakás által birtokolt közös folyosói térbe, amely teli s de tele volt rakva az ott áttelelő muskátlikkal és egy cserép medvehagymával, végül megérkezés az egy szobás, végeláthatatlan belmagasságú összkomfortos garzonba, amelyet Imi barátom és Rita a legnagyobb leleménnyel, ötletességgel lak be, kihasználva az aprócska lakás nyújtotta lehetőségeket, sőt, a fantáziájukkal még annál is jóval többet.
Ottlétem alatt átmenetileg feledni véltem, hogy ugyanezen napon, a napnak is a délelőttjén egy régen hallott barátunk azért hívott fel telefonon, hogy közölje, hogy elvált felesége, akit a múltban közös találkozóink, azonos társaságunk révén ismertem, néhány napja halt meg. Imiéknél ez a tragikus és fájdalmas, a maga váratlanságában is letaglózó hír terítékre sem került, helyette kétféle jégsalátás, paradicsomos, hagymás salátás tál, az egyikben tonhallal, a másikban csirkével. A vegyes saláták a tavasznak ezen a jócskán behavazott, az évszakhoz képest jóval hidegebb, ennél fogva ridegebb napján a tavasz zöld, piros, fehér színei a zöldségekben és a salátaöntettel összekeveredve olyan elemi erővel taglóztak le, valamint öntöttek el fogyasztásuk közben a régóta áhított frissesség érzetével, hogy az leírhatatlan.
N ezt már nem élheti meg, nem érezheti a jégsaláta roppanását, reccsenését a fogai alatt, úszott föl bennem az elkerülhetetlen és kicsit morbid gondolat, pedig hogy szerette az ő vendéglátásai idején a legkülönfélébb salátákat készíteni, egyben fogyasztani. Kiválóan értett, hogy mit mivel kell elkészíteni, mi mihez illik, mit mikor kell az asztalra kitenni. N összes vendéglátása a saját egypályás, egyszerű viszonzásaimmal szembesítettek, amelyek persze úgy voltak jók, ahogy, hiszen minden összejövetel így vagy úgy az egy légtérben való huzamosabb és baráti együttlétről, végeláthatatlan beszélgetésekről, nevetésekről szólt.
Imiéknél a frissítő salátákon és az isteni friss fehér kenyéren kívül éppen az adta meg a varázsát, hogy oly rég nem láttuk, hallottuk egymást ebben a körben, hogy szinte automatikusan lépett fel egy bizonyos idő után az óhatatlan igény egy új, a következő találkozásra.
Nem így N esetében. Miután N-ék elváltak, a férjjel közösséget osztó és vállaló baráti társaság tagjaként, a férjjel tartottuk a kapcsolatot. N-nel külön nem emelkedett a baráti viszonyunk a csak vele való kapcsolattartásra. Egyszer találkoztam vele mindössze talán a válása környékén valamilyen ezoterikus ülés kapcsán, amelyen kérésemre megpróbált a relaxiálás, az alfa állapot, a szuggesszió révén a saját múltamba visszanavigálni előző életeimen át, megkeresni a jelen életemben meglévő problémák oly távoli gyökereit. A kísérlet - véleménye szerint erős akaratomnak köszönhetően - látványos, mosolyogtató kudarcba fulladt.
Mindez csak futólag jutott eszembe, halvány mosolyomat Rita híradása fényesíthette föl, amint Imi várható fix munkára szóló elhelyezkedéséről mesélt. Örömtelibben ért véget a napom, amelyben fény és árnyék kéretlenül és önkéntelenül váltogatta egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése