Nem tudom, mi ütött belém, hogy elmentem Papp Jánost élményt beszámolni meghallgatni egy könyvesbolt kávézójában, azt a színészt, szavalóművészt, népszerű szinkronhangot, akit hosszú és nagy utazásai okán immáron egy jó ideje vándor-színésznek nevezett el útinaplói nyomán egy szerkesztője. Nagyon régen nem láttam színpadon, filmen, sehol sem, valahogy nem egyfelé járhatunk, nem egyfélét nézhetünk. Ha kérdezné valaki, ki ő, merthogy ismerősen cseng a neve, ám kötni nem tudná sehová, mondanám, tudod, az a talán legszebb, meleg, kicsit bizsergetős hangú színész, aki sokat szaval és szinkronizál, és nem a hangja bizsereg, hanem az érzés fogható ehhez, amit az emberből kivált.
Már egy ideje a messziben véghez vitt utazásairól, ezekről vezetett, később kiadott útinaplóiról szól Papp János a Centrál Színház beli szerepei mellett. Bejárta Lappföld, Skócia, Japán egyes részeit, végig járta az El Caminot Spanyolországban, volt Sierra Nevadában, Peruban, tervez Írországba, Amerika keleti partjára eljutni. Oda-visszajutáshoz vesz igénybe repülőt, vonatot, az országokon belül kitűzött célokat pedig szigorúan gyalogosan járja végig, amelyben társa a felesége, vagy fordítva.
Azt hinném, hogy egy szikár, kisportolt emberrel találkozom ma este, ezzel szemben egy kicsit pocakos valakit látok viszont, a vádlijait öltözete rejtheti, látszatra semmi különös, lehetne bármelyikünk. Papp Jánosból dől a szó. Beszél nagyvonalakban útjairól, terveiről, szeretett színházáról, ahol a bűvös hét évet, amit eddig fővárosi színházaknál általában töltött, már meghaladott, a Centrál Színházról, ahol nincsenek klikkek, sem fölfelé nyalizások, sem lefelé taposások, ahol senkinek sem zsenánt kis szerepeket eljátszani a nagyobbacskák mellett, és ahol befogadták utazásairól szóló élménybeszámolós estjeit is. Jó hangulatú, kiegyensúlyozott embernek látom, hatalmas energiákkal, mesélőkedvvel, világos célokkal. Olyan valaki, aki magával ragadja hallgató közönségét színes mondanivalójával, jókedvével, erős kisugárzásával.
A magyarországi Kék Út bejárása kapcsán említi, hogy szerinte a magyar nép, az ember nem olyan, mint amilyennek a mai politika próbálja meg beállítani. Nem buta, nem életúnt, nem célt tévesztett, nem depressziós. A 84 napos 2666 kilóméteres útja során szinte csak jóban volt része. Aki csak tudta, segítette, az emberek, akikkel csak találkozott áldozatvállalásról, segítőkészségről, nyíltságról, nyitottságról tettek tanúbizonyságot.
A politikát szőrmentén érinti, óvatosan, ugyanakkor nyíltan és kertelés nélkül vallja be, hogy baloldali liberális érzelműnek, gondolkodásúnak tartja magát, szociális érzékenysége, hogy szegényeken igyekszik mindenféle gyűjtésekkel, akciókkal segíteni, ebből fakad. Sokban furcsálja, ami mostanság és már egy ideje az országban történik. Mindennek ellenére nem tudná elképzelni életét sehol másutt, mint itthon. Minden évben hosszabb időt tölt gyalogtúráival külföldön, de mindig hazajön írni, útinaplóit kiadni, színházban játszani, költőversenyt szervezni, menedzselni, a Visegrádi Játékoknak hangját kölcsönözni, barátokkal ultizni, unokázni és persze a következő utat az asztalnál alaposan körbejárni, megtervezni, amelyhez Papp János, a vándor-színész szerint nem kell más, mint ELINDULNI.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése