2017. március 27., hétfő

Levél Béla lányának, Szilvinek

Kedves Szilvi!
Mély megdöbbenéssel és megrendüléssel kaptam Mackótól (Hédi) a hírt Béla elmenetelével kapcsolatban. Irtóra fáj, pedig már egy jó ideje egyoldalúan kaptam tőle a Nőnapi, a Húsvéti, a Karácsonyi üdvözleteket. Rajta voltam a listáján, ő meg rajta volt - képletesen - a benső listámon.
Hirtelen előtolultak szegedi Tisza-parti találkozásaink, jó hangulatú együttléteink. Fülembe cseng a hangja. Hallani vélem fanyar humorát, jóízű nevetéseit. Látni vélem kacsintásait, amint összenézünk egy-egy két- vagy több értelmű megjegyzése fölött. Nagyon odafigyelt a világra, benne az emberekre, jelenségekre, anomáliákra. 
Amennyire tartottam tőle, a nagy Busa Bélától, a szakembertől a Taurusban, a közös munkahelyünkön, annyira rázódtunk fokozatosan össze hosszú évek folyamán, és lettünk a bizalmatlanság két végében álló emberből, talán mondhatom, hogy egy Szeged-Budapest baráti kör tagjai. 
Sok éven át szerveztem ezeket az összejöveteleket Szegedre, amelyekre a Béla majdnem mindig eljött és hozott magával benneteket, az itthoni családját. Élveztem Béla társaságát, akivel mindent meg lehetett beszélni, és annak a fordítottját is. Vágott az esze, nyesett a nyelve, búvópatak, sokszor szökőkút humora volt, szerettem vele beszélgetni, együtt nevetni a legkülönfélébb dolgokon.
Most itt a váratlan és szörnyű hír, amin nem tudok sem elmenni, sem napirendre térni fölötte. Hogy történhetett?, föl nem foghatom.
Kérlek, értesíts Béla legutolsó útjáról, hogy ha tudok, feltétlenül ott lehessek vele, veled, veletek.
Köszönöm szépen, kedves Szilvi, mélységesen együttérzek veled legfájdalmasabb veszteségedben. Öleld meg a családodat a nevemben.
Puszil:
Szegő Panni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése