Most vasárnap is lágy tojás egészítette volna ki a reggelit. Nem vettem ki előzetesen a hűtőből, ezért úgy csináltam, ahogyan valamikor Mackó barátnőm ajánlotta. Hideg vizet tettem egy kis lábosba, beletettem két nagyra nőtt tojást, hogy majd miután két percig forr a vízben, kivegyem és kész, olyan lesz, amilyennek szeretem: keményre főtt fehérjében aranylóan folyik a sárgája. Vesztemre, vesztükre, közbe jött Tibrom, aki ahogy mondta, hogy nem így kell a lágy tojást csinálni, azonmód ki is kapta a tojásokat az egyre melegedő hideg vízből, felforralta a vizet, kilyukasztotta türelmetlen tojáskáimat, és beletette a forrásban levő vízbe. Két és fél percig hagyta őket zubogni (anyám mintha négy és fél percre esküdött volna, és különben is a tojás mérete, hőmérséklete is fontos, mondogatta), majd oda állította az egyiket szépen megtörölve a tányérom mellé a tojástartóba, hogy onnan kanalazzam. Állítólag mondta, hogy a másik benne van a konyharuhában, hogy meleg maradjon. Nem tudom, hol járhatott az eszem, hogy nem hallottam, mert olyan természetességgel vettem el a konyharuhát az asztalról, amelyet nem tűrök ott meg sem reggeli közben, sem máskor, hogy a második tojás padlón való toccsanására nemcsak hogy fölkaptam a fejem, de a szemem is elfutotta a könny. Sajnáltam a tojáskát egyfelől, másfelől a padlót törölgetve már látszott, hogy ez bizony nem az a lágy tojás, amit én annyira szeretek. Miközben kanalazgattam, ill. ittam a megmaradt egy szem tojáskát, amelyben fehérje, sárgája egybefolyt, annyira főttelen volt, és az operaénekesek hangjának biztosan sokat használt volna, de nem nekem, aki csöndben nyeltem láthatatlan könnyeimet, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, nekem még ez a tök egyszerű dolog sem sikerül.
Zsuzsának kedve támadt szintén lágy tojást enni. Kérdem tőle, és te hogy csinálod. Hát gondolomra. Semmi percek nézése? Beleteszem a vízbe, és gondolomra kiveszem, és akkor olyan lesz a tojás, amilyennek szeretem, majdnem teljesen főtt, a sárgája egy picit puhább. Eltűnik a konyhában, percek múlnak, gondolom, hogy a gondolomrához legalább annyi kell. Majd hallom szentségelését, hogy ezt a tojást nem lehet úgy pucolni, ahogyan ő megszokta, nem jön le rendesen a héja. A legvégégén megjelenik a nagy tányéron két elfekvő tojással, amelynek a fehérje része kemény, összetöredezetten rezgő, közüle méltóságteljesen és aranylón folyik ki a sárgája. Én nem ilyennek szeretem, mondja, nálam a sárgája majdnem teljesen kemény, és az egészet vágni lehet. Te meg a lágy tojást ilyennek szereted, kéred, fordul hozzám. Nézem az jobb napokat látott fekvő lágy tojásokat, amilyennek én szeretem, de most valahogy nincs kedvem hozzájuk, hagyom, hogy a Zsuzsa tunkolja föl kenyérrel. Végülis mit elégedetlenkedem. A Zsuzsa tunkolta azt a tojást, amit én a tojástartóból kanalazni szoktam, én meg ittam azt a tojást, amelyet az operaénekesek föllépés előtt a hangjuk megerősítésére használnak. Hangom a reggeli végére annyira megizmosodhatott, hogy emiatt vagy másért?, egy jóízűt és mélyről jövőt nevettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése