A Krisztina

Hát igen. Lehetsz bensőleg bármennyire is szép, sugárzó, az igazi gyönyörűség akkor talál utat mások felé, tűnik szembe, amikor olyannyira felerősödik, hogy az ember nem tud szó nélkül elmenni mellette. Megáll, gyönyörködik, elvarázsolódik, örömét leli a látványban. 

Felerősödik benne az érzés, hogy talán mégsem ismerte félre az illetőt. Ehhez fogható érzések kerítettek hatalmukba, amikor a rólad készült fényképsorozatot néztem ámultan. 

Azt hittem, hogy egy színésznőt látok, szerte a világon ismert személyiséget. Pedig a fényképeken ott voltál te, a mosolyod, a pillantásod, minden, ami személyiségedből már addig is ismerős volt.
Ha belegondolok, milyen fantasztikus érzés is, amikor hagyom magam átalakítani, kihozni magamból mindazt, ami bennem szunnyadt valahol, a kutya sem látta, csak én tudom, hogy ott van.

A mesebeli, a napi borsó, lencseválogatástól érzékeny kezű, kicsit megfáradt, szegényes gúnyában járó Hamupipőke is valami ehhez foghatót érezhetett, amikor a tündér varázspálcája nyomán átalakulóban meglátta magát a gyönyörű habos-zsabos ruhájában, vállára omló, pánttal összefogott hajával, arca előtt fátyollal, melynek jótékony takarásában nem lehetett látni arcának égő pírját, az izgalmat a szokatlantól, a soha át nem élttől. Meg kellett szoknia saját vadonatúj látványát, melyben furcsa volt még a létezés. Hozzá kellett szoknia a lábára felhúzott magas sarkú cipellőjéhez, amelyet mintha ráöntötték volna és benne a járás tánchoz fogható érzés volt. Ahogy ott forgolódott a tündér öltöztető segítői között, egyáltalán nem ismert magára. Olyan gyönyörű lett, hogy magában azt gondolta - egy csöppnyi váratlan és bizonytalan gondolattal, a remény fuvallatával -, hogy az estélyen a királyi palotában talán majd őt választja a királyfi táncpartneréül, és a végén élete párjául... Ahogy jött a gondolat, úgy hessegette el magától, szidva magát nagyravágyásáért. Akkor még Hamupipőke sem lehetett biztos abban, hogy van az úgy, hogy a rossz megbűnhődik és a jó elnyeri jutalmát, mindenki boldog, akinek boldognak kell lennie, és jó a vége... Előfordul a mi időnkben is. Ugye?...