Nem tudom, mit tett Miskolc azért, hogy neki egy ilyen szobor jutott? Az is a fő, Széchenyi utcájának közepe táján. Szembe néz az Avassal, az Erzsébet téren Szent István szobrával. Nagyrészt hátat fordít a városnak, nem törődik népének véleményével. Sugallja, nem értek föl hozzám. Még így öregen, betegen sem. 
Nem tudom, Miskolc mivel érdemelte ki ezt a Széchenyit, alkonyi alakjában, pedig alegnagyobb magyar igenis szerette a várost, többször járt itt, gazdagon támogatta kulturális fejlődését.
Talán meg kellene barátkozni ezzel a Széchenyi ábrázolással, amely a maga nemében annyira egyedülálló, hogy még egy ilyen nincs az országban. Remélhetőleg nem is lesz, bármennyire nem szégyen valakit idős korában megörökíteni. Széchenyi maradjon inkább úgy meg bennünk, ahogy eddig képeken, szobrokon megismerhettük.
Több mint húsz éve borzolja a miskolciak kedélyét az ő Széchenyi szobruk. Legalábbis ami nekik jutott. Egy megöregedett Széchenyi áll egy mauzóleumban, kriptában. Rajta betegségeinek a jelei. Parkinson kór, őrültség, öregség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése