Furulyás G. Katalin: Itt vagyok

Rémlik, hogy a nagy rohanásban olvastam mostanában a Katitól, a Furulyás Gétől valamit, ami lebilincselt. Gondoltam, felmegyek hozzá a Varázshegyre és megkeresem azt a bizonyos írást, amely már első olvasatra szíven ütött. Megtaláltam, és most én is itt vagyok, hogy elmondjam, újra meg újra olvasva egyre plasztikusabb a hangulat, a pillanat, a táj, a valamikori emlék pedig olyan magától értetődően kapcsolódik össze a maival.

"No, itt vagyok. Nagyon vágytam már a tájra. Itt lehetek, hála Mindeneknek.
Egyszerűsödik minden. Az öregségnek is vannak előnyei, mondjon egyet, mondta Kellér, az örökbecsű kabaréban. Hát, ha előny, csak magamra pakoltam. Nem hoztam gyereket, gyerek barátait, gyerekkocsit, mozgó ágyat, kisbiciklit, rollert, gördeszkát, görkorit, nagybiciklit, robogót, kutyát, macskát, almot, növényt azért igen. De ennyi. Könnyen, negyednapi pakolással indulhattam is. Megérkeztem, jó ez a hely gyerek, kutya, macska nélkül is.
Kinyitja az ember a rozsdás lakatot, és még akkor is, ha ezerszer tudja, hogy pár napja mentek el a vendégek, próbálja unszolni a kertet, a házat a bocsánatra. Tudom, sokára jöttem. Ez volt az első mondat, amit az első, gyermektől való elválás után kaptam.
- Minden jó volt Anya, csak sokára jöttél.
Semmi, de semmi felelősségre vonás nem volt ebben a mondatban, csak a színtiszta való. Sokára jöttem. Neki rettenetes sokára, nekem is az volt, de akkor huszonöt éves voltam, láttam Velencét, Rómát. Meghaltam volna, ha nem mehetek és meghaltam, hogy elmentem. Nem lehet az ember két helyen.

Sokára jöttem, de itt vagyok. És voltam, vagyok olyan szerencsés, hogy várnak, vártak."

Forrás: Varázshegy, Furulyás G. Katalin blogja, 2015. augusztus 11.