2016. április 4., hétfő

Gera Márton Bródyról

Azt hiszem, hogy most nekem ez a cikk Bródyról nagyon bejött, mert én is pontosan így érzek és gondolkodom Bródy felől, csak nekem nem sikerül úgy elmondani, ahogy..., hadd mondja el Gera Márton szórul szóra.

"Azt hiszem, kétféle ember van, és régebben sem volt ez másként: aki szereti Bródy Jánost, és aki nem. Viszonylag könnyű érvelni mindkét álláspont mellett, aki szereti, rögtön sorolja a dalok címét, és utóbbi feladat elég sokáig el tud tartani. Én mindenesetre már korábban megadtam magam, havonta meghallgatok tőle egy számot, és valamiért nem tudok betelni azzal, hogy „filléres emlékeim”, meg „ha én rózsa volnék”. Tényleg nem értem. Tényleg nem értem, miért. Nekem nem az Illés és a Fonográf jelentette a fiatalságot, Bródy számomra elsősorban az, aki ma: gitárral flangáló, laza előadó.

Amiben csak az a furcsa, hogy valószínűleg harminc évvel korábban is ez lehetett Bródy János: gitározó, laza srác. Vagy ahogy ő hívja magát, rezignált nyugger. És éppen ez a megnyugtató az egészben, Bródy úgy maradt friss, hogy semmit sem változott, valahogy elkerülte a zenészek kijelölt útját, nem ugrándozik bőrmellényben a színpadon, nem kell beülnie tehetségkutatók zsűrijébe, hogy elhiggye az ember, még mindig számít. Ami azt illeti, nem is ő számít, hanem a dalok, amiket írt, nyilván húsz év múlva is megkérdezik majd, „mondd, te kit választanál?” Amivel nem azt akarom mondani, hogy csak az István, a király volna maradandó, mert hát arra a tanulságra mindig rá lehet jönni, hogy „ezek ugyanazok”. Vagy arra, hogy „lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat”. Nem állítom, hogy nagy gondolatok, de megnyugtató, hogy van más is, aki így gondolja.

Az évek során azt mindenképpen felfedezhette az ember, hogy Bródy inkább dalszövegíró, mint előadó. Magyarán szólva: jobb szövegeket ír, mint ahogy előadja azokat. Persze, még így is jól csinálja, kijön egy gitárral, alig mozog, a közönség meg szolidan megőrül. És van egy nagy szerencséje a dalszövegei miatt: nincs gond, ha Bródy-lemezt hallgatunk, nem látjuk ugyan az előadót, de halljuk a szövegeit.

Halljuk, hogy most megint a politikusabb Bródyt kapjuk meg, aki olyanokat énekel, hogy „hej, de messze Birkaország, hol temérdek birka él”. Jaj, ez majdnem olyan, mint amikor Weöres Sándor Majomországról regélt. Jaj, nem is kell sokáig gondolkozom az áthallásokon. Megannyi jaj, de attól még élvezettel hallgatom. Mondjuk, már igazán megtanulhatta volna az ember, hogy Bródy mondja a magáét, nem csukott szemmel jár, de pontosan annyira aktuális, hogy évtizedekkel később is könnyedén lehessen énekelni az ezen a lemezen debütáló Gyere, édes, jöjj és korrumpálj című számot.

Aztán, persze, Bródy akkor is hat, amikor nem mondja az ember képébe, hogy mi a véleménye. Amikor tönkrement szerelmekről, elfeledett pillanatokról énekel. Amikor eldalolja, mi volt egy nyáréjszakán a 67-es úton, vagy amikor azt énekli, hogy „valóság nincs, te nem létezel”. Bródynak talán még el is hiszem."

Forrás: TiszatájOnline, 2016.03.18.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése