Egy családban

Mindig is összehozónak, embereket egy kupacba terelőnek tartottam magam. Nem számítottak a nehézségek, a köröttes munka, csak legyen együtt a társaság, a család. A mai abban különbözött, hogy Kati kajamaradékait és a frissen sütött palacsintáit ettük. És az egésznek a hangulata különleges volt Sanyival, Eszterrel, anyámmal, meg a nagy családból megmaradt csipet csapattal. Anyám egyértelműen búcsúzott a fiától, unokáitól, legyetek boldogok, dolgozzatok rendesen, éljetek. Pár szó, nem sok és benne van egy élet bölcsessége az életvezetésre. Anyám kivételesen sokat beszélt ezen az esten, a többiek kitüntetett figyelemmel, elfogódottan hallgatták. Minden olyan jelentőséggel bírt, konkrét súlya lett a pillanatnak. Annak is, amikor Sanyinak címezte jókívánságait. A hátán feküdt az ágyán. A szavak elfúlva bugyogtak ki belöle. Szeme könnybe lábadt. Sanyi megköszönni, puszira fölé hajolt. Mosolygott anyánkra, anyánk könnyes szemmel búcsúzott tőle. Ez persze nem volt így kimondva, azért sejthetjük, hogy nem nagyon lesz több viszontlátás, áldott hangulatú együttlét pontosan ebben a körben. Ha tehetném, újra meg újra élném végig a mai estét. Hadd fájjon a szív és a lélek a megrendítő érzelmektől.