A galambdúc még mindig galambdúc. Ki tudja, meddig. Jó, mert magasan van, messzire látni belőle. Rossz, mert a fény, mi kívülről beszüremkedik, ritkán elég a tiszta gondolkodáshoz, látáshoz, élethez, túlnyomó többségében mesterséges fényre kell még mindig hagyatkoznunk.
A galamdúcban egyre jobban zajlik az élet, egyre ütemesebben, amint lent szaporodnak az élet óhatatlanul is változó jelei. A galamboknak sokszor az az érzetük, hogy egy vulkán tetején vertek tanyát a galambdúcukkal, mely vulkán a mélyben működik. Hogy kitöréssel fenyeget-e, annak nem a galambdúc lakói a megmondhatói. A galambdúc igazodni látszik a vulkánhoz, amely morog, pöfög, füstölög, nyekereg-nyikorog, fel-felpuffogtatja napi gondjait, problémáit, melyek - valljuk be - sokszor bűzösek, éppen mint maga az élet.
A galambdúcban sokan vagyunk, egymásba érünk. Egyszerre kell tudni saját magunkra figyelni, a másik problémáira segítséget nyújtani, valamint közel-távoli perspektívában közös röpülésünkre figyelni. A röpüléshez kinn elég a tér, láthatóak a távlatok akkor is, ha még nem érteni. Az eddigi távlat ismerős volt. A galambdúcból kiröpülve látható volt a kőbányai aszfalt és környező részei. Most? Az új csődörrel, aki sokak szerint inkább herélt, távolabbra kellene látnunk. Sok galamb nem is tudja, hogy mit és merre. Káosz van az életében. Úgy érzi, hogy egy őszi nagytakarítás közepén találta magát váratlanul akkor, amikor nem is akart nagytakarítani. Rengeteg volt a guano, bűzlött az egész, de működött. Ismerős volt kinek-kinek a saját galambszaros élete. Az új csődör, a herélt, a herélt csődör - galamboknál is előfordul az ilyen keverék faj - fogta magát, ismeretlenül ismeretlen galambcsapata elé, fölé röpült, sűrű szárnycsapásokkal jelezte, hogy utánam, galambok, a galambszar, mi itt felhalmozódott, a bűz, mi itt szaglik, a tárgyak átláthatatlansága mi itt tapasztalható, tarthatatlan. Idehozva máshonnani tudását, tapasztalatát, a magasságos folyamatokba vetett hitét, egyszerre látott hozzá mindenhez: a szar kisöpréséhez, a szellőztetéshez, a tárgyak ide-odamozgatásához, galamb-, nem galamb-élet átszervezéséhez. Nyár-őszi nagytakarítás kellős közepébe taszajtott galambot, dúcot, lenti népet. Hajtotta a feladat, az idő, a bizonyításvágy, hogy megmutassa, eddig ez volt, majdan jobb lesz. A nagy röpülésben turbékolni felejtett el csupán, nem is kicsit. Márpedig a turbékolásból tudja meg a többi galamb, és a turbék tolmácsok fordításából veszi ki a nem galambok népe, hogy mire jó ez az egész, meddig az addig. Most kupleráj van ugyan, jóval nagyobb az eddiginél és iszonyatos bűz és nem látni az alagút végét, amely galambnak, nem galambnak egyaránt fárasztó, fulladásos egy helyzet, de majd holnap, holnapután, valamelyik nap, egyszer jobb lesz. És ha nincs is egy ilyen konkrét dátum, akkor folyamatában érezni meg a változást. Kell ehhez a turbékolás és annak lefordítása, hogy mindenki érthesse legalább valamennyire. Nem kell benne professzornak lenni, ismerni, hogy hova került az eddigi guano, merre szállt el a bűz, de az új, világos élethez ismerni kell a mérföldköveken túl az egyes nagyobb kavicsok helyét, egymáshoz való igazodását.
Így aztán nem csoda, ha feszültségektől borzolt most a galambdúc. Egymásnak feszülnek, csapnak az indulatok. Sok a " jóból", egyszerre sok a változásból, mondják. Van, aki csöndben végzi munkáját, befelé puffog. Van, aki hangosabb, turbékolva teszi megjegyzéseit. Van, aki elégedetlenségében és idegességében a galamblábát teszegeti ki, hogy hasra essen benne, akinek kell. Van, aki kibeszéli galamblelkéről az égetőnek látszó problémákat nem mindig azzal, akit illet. És van, aki minden valamire rögtön ugrik, ugrik, mert röpülésre a galambdúcban valymi kevés a hely.
Istenem, azok a közös röpülések. Már nem is emlékszem, mikor röpültünk utoljára egy közös jót. Mikor szálltunk galambdúcunk fölé úgy, hogy csak egy kis pontnak látszott a magasból az egész. Mikor láttunk el messzebbre. Mikor vettünk észre a távolban valami érdekeset. Mit is? Esetleg egy másik galambdúcot. Nagyobbat, mint a mostani, meg tisztábbat és világosabbat. És újat? Vagy galambképzeletünk játszik már megint velünk?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése