Kevés nagyobbat lehet egy ételért cselekedni, mint szabadságot átcsoportosítani. Éppen ez történt, amikor megláttam a heti menüben, hogy szerdán vadas lesz. Eredetileg szabira akartam aznap menni, de Anikó vadasa történelmet írt, ill. szabadságot írt át nálam, keddre tettem át szabadságos tervemet. Az már más lapra tartozik, hogy akkor sem sikerült teljesen távol maradnom a kőbányai aszfalttól. Kérdezhetni, megérte-e Anikó vadasát megkóstolni, kérdezhetni, de minek. Anikó eddigi ételkészítési, varázslási, konyha-boszorkánysági pályafutását ismerve, hát persze hogy megérte. A vadas amúgy is egy ritkán fogyasztott étel esetemben, szökőévben ha egyszer hozzájutok. Anikó vadasa csak rátett erre az érzésemre. Sárgarépásan volt sárga, ízre hozta az eddig ismert, anyám által készített vadasokét, a mártás bőven hullámzott a spagetti mellett, tetején és a hússzeleteken. Mondanom sem kell, hogy mennyire imádom a mártásba tunkolni a húsdarabokat, meg a tésztacsipeteket. Ma csak az korlátozott a habzsolásban, hogy a felét hazahoztam Tibromnak tovább kóstolásra. Megvolt a napi jó cselekedetem: egy étellel, Anikó vadasával kettőnknek okoztam egyszerre örömet, igaz, közben kicsit éhes maradtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése