Azt mondtad, de legalábbis írtad, hogy menjek oda hozzád, mert melletted elférek. Mesélni, mondani szeretnél valamit, és ha meg akarom hallgatni, akkor hogy jól is hallhassalak, meg is értselek, üljek le melléd, mert melletted elférek. Van olyan pad, amelyen mindenki elfér, aki kíváncsi arra, mit is akarsz mondani.
A családodról írtál, az őseidről és nem is annyira a régmúltból. Nagymamádig mentél vissza időben és azoknak a élettörténetét írtad meg részletesebben, akikről több írásos dokumentum, levelezés, emléked maradt meg, és akik markánsabb jelenlétükkel jobban hatottak a családodban, így rád is. Mindenki meg van írva, aki rajta van a rajzos családfán a könyv legelején és a leghátuljában.
Azt terveztem, hogy oda megyek hozzád, hogy elférjek melletted, elolvassalak, meghallgassalak, majd elküldjelek a barátnőmnek Amerikába, hogy Dallasban, mikor ideje engedi, ő is elférjen melletted. Aztán persze az ember tervez és Grecsó végez, nem jutottam végedre, még mindig ott ülök, elférek melletted, és olvaslak. Nem direkt húzom az időt melletted elférve, de nekem az olvasás valahol nagy öröm is. Azon örömködöm többek között, ahogyan írsz. A nyelvezetedet élvezem, a kifejezésmódodat, ahogyan szavaidat fűzöd egymásba, amint a történetek fonalát vezeted, és tartasz ott szüntelenül magad mellett, hogy nem unom el magam, nem nézem az időt, oldalakat előre, mennyi is van még hátra. Megízlelem egyes mondataidat, hangosan kimondom, hogy éppen olyan jól hangzik-e, mint leírva. Ez a te mesélésed éppen olyan, mint amikor sok-sok ember körbe ül egyvalakit, hogy az beszéljen, meséljen vég nélkül, mert olyan jó hallgatni. Nem azért, mert neki a tömegben ne volna mit mesélnie, hanem a másikban már készen áll a mese, benne meg az érdeklődés a mese iránt. És valljuk be, az olyan családias, tűz, tűzhely, kályha, kemence közeli élmény, amikor meghallgatunk valakit, mert mondanivalója van, s mert azt lenyűgözően érdekesen, magával ragadóan mondja el. Az ember ilyenkor a nagy sokadalomban, sokaságban is úgy érzi, mintha csak neki beszélne, neki mesélné el felmenői életének folyását, és engedné meg mintegy négyszemközt megérteni, miért és hogyan is lett belőle az a valaki, aki, jelen esetben a Grecsó és Krisztián.
Azt terveztem, hogy oda megyek hozzád, hogy elférjek melletted, elolvassalak, meghallgassalak, majd elküldjelek a barátnőmnek Amerikába, hogy Dallasban, mikor ideje engedi, ő is elférjen melletted. Aztán persze az ember tervez és Grecsó végez, nem jutottam végedre, még mindig ott ülök, elférek melletted, és olvaslak. Nem direkt húzom az időt melletted elférve, de nekem az olvasás valahol nagy öröm is. Azon örömködöm többek között, ahogyan írsz. A nyelvezetedet élvezem, a kifejezésmódodat, ahogyan szavaidat fűzöd egymásba, amint a történetek fonalát vezeted, és tartasz ott szüntelenül magad mellett, hogy nem unom el magam, nem nézem az időt, oldalakat előre, mennyi is van még hátra. Megízlelem egyes mondataidat, hangosan kimondom, hogy éppen olyan jól hangzik-e, mint leírva. Ez a te mesélésed éppen olyan, mint amikor sok-sok ember körbe ül egyvalakit, hogy az beszéljen, meséljen vég nélkül, mert olyan jó hallgatni. Nem azért, mert neki a tömegben ne volna mit mesélnie, hanem a másikban már készen áll a mese, benne meg az érdeklődés a mese iránt. És valljuk be, az olyan családias, tűz, tűzhely, kályha, kemence közeli élmény, amikor meghallgatunk valakit, mert mondanivalója van, s mert azt lenyűgözően érdekesen, magával ragadóan mondja el. Az ember ilyenkor a nagy sokadalomban, sokaságban is úgy érzi, mintha csak neki beszélne, neki mesélné el felmenői életének folyását, és engedné meg mintegy négyszemközt megérteni, miért és hogyan is lett belőle az a valaki, aki, jelen esetben a Grecsó és Krisztián.
Ez olyan zseniális, hogy mi akárhányan egymás mellett elférünk. Hiszen mi a szösz kell hozzá: egy lóca, egy pad, még asztal se, csak oly kevesen vagy annyira sokan, hogy a történeteidet elolvashassuk, úgy érezve közben magunkat, mintha első kézből hallottuk volna tőled olyan közelségből, akárha melletted ültünk volna, jól megférve egymással, veled, meg a mesélni valóddal.
Bevallom, ezt érzem, miközben olvasom családod történetét. Meghitt közelségbe engedsz magadhoz, alig letűnt és még itt élő rokonaidhoz. Úgy érzem tényleg magam, mintha a legközeledben, melletted elférnék, és csak nekem mesélnél.
Bevallom, ezt érzem, miközben olvasom családod történetét. Meghitt közelségbe engedsz magadhoz, alig letűnt és még itt élő rokonaidhoz. Úgy érzem tényleg magam, mintha a legközeledben, melletted elférnék, és csak nekem mesélnél.
A meghittségben közel került hozzám Juszti mama, az egyik Ignác, a másik Ignác, a Benedek, a Sadi, ki bár nem rokon, mégis úgy rajzolod meg alakját, mintha az lenne, a Mártonok, és azok is mind, akikről nincs sok szavad, talán történeted sem, ritkán említed meg őket.
Nem mondom, hogy krimi volna a műfaja a regényednek, melynek címe hívogató: Mellettem elférsz, de olyan fordulatos, cselekményes és izgalmas, mint mondani szokták, az élet maga, amely - tudjuk jól - a legnagyobb krimiíró.
Nem mondom, hogy krimi volna a műfaja a regényednek, melynek címe hívogató: Mellettem elférsz, de olyan fordulatos, cselekményes és izgalmas, mint mondani szokták, az élet maga, amely - tudjuk jól - a legnagyobb krimiíró.
A jelenből keveredsz át a múltba, bontod ki őseid történetét, majd úszol vissza, gondolom, a jelenbe, hogy magadat is megfejthesd. De itt még nem tartok. Majd.
Így aztán még mindig melletted elférek, olvaslak, barátnőm férje ezúttal nélküled megy vissza Dallasba. Most ez van. Majd legközelebb leszel te az olvasmány élménye. Várnia kell egy kicsit, hogy elférjen melletted. Megéri. Biztosan megérti.
2015.07.08.
Így aztán még mindig melletted elférek, olvaslak, barátnőm férje ezúttal nélküled megy vissza Dallasba. Most ez van. Majd legközelebb leszel te az olvasmány élménye. Várnia kell egy kicsit, hogy elférjen melletted. Megéri. Biztosan megérti.
"Nahát, nahát, Panni, de jól esett ez! Köszönöm szépen!!!!! Nagyon szép napot, szeretettel üdvözöllek,
Krisztián"2015.07.08.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése