A Mátrai borzaska csak azért nem hasonlít egy az egyben egy sünire, mert nem mindenütt tüskés a külszínén, hanem csak az oldalán. De akkor nagyon ropogósan. Belülről meg egyáltalán nem az. Hatalmas sertés lelke van, mely domborzatos, zsírtalan és omlós. Jól simul bele a párizsias burokba és nyugodtan tűri magán az olvadt sajtot. Barna-sárga árnyaltokban pompázik és olyan ízekben, amely a sült krumpli, paradicsomsaláta, kovi ubi elegyében jön ki igazán.
Nem voltam éhes. Ezekben a negyven felé kúszó fokokban ugyan már kinek van kedve enni. Igaz, nagyon dolgozni sem, de azt muszáj. Úgy mentem hát az ebédre, hogy totál nem voltam éhes. Klári személye vonzott oda, meg a hőségen átható ködös tapasztalat, hogy Anikó mindig kitűnőt főz, pénteken különösen. Ez a péntek sem volt ez alól kivétel. Anikó hideg borsókrémlevese túltett minden elképzelésemen, ami nem volt nehéz, mert hogy semmilyen előzetesen nem volt. A Mátrai borzaska neve pedig már ismerősen csengett, hiszen nem először szerepelt az étlapon.
Anikó Mátrai borzaskája váratlan sikert könyvelhetett el, miszerint anyám asztalán a tányérján lelt helyet a porcióm fele. Mikor kínáltam, elfogadta, mely kellemes meglepetés volt, hiszen tudom, hogy mennyire válogatós és hangulatember lett az ételeket is tekintve.
Készséggel vette anyám a kezébe a felmelegített ételt és ette ritka étvággyal, kedvvel, mely rá már egy jó ideje nem jellemző. Evett hozzá a házi uborkasalátájából, így lett egyszeriben és számára tökéletes az étel, Anikó Mátrai borzaskája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése