Este esőben hazafelé

Csak egy-két dolgot nem szeretek az esti autózásban esőben hazafelé. Az estét, a sötétet, az esőt, a szembejövő, ill. a saját reflektorom által kibocsátott bizonytalan fényeket, a csillogó aszfaltot, az alig látható útburkolati jeleket, az ablaktörlő lapátot, amely sosem úgy és ott töröl, ahogyan és ahol kellene, egyszóval minden zavar. Az is, hogy éppen amikor ennyire fáradt vagyok kell ébernek lennem és nagyon figyelnem, hogy épségben hazaérjek. Közben persze jár az agyam és elmosolyodom, hogy ez a késő esti, "nyakat törő" autózás nem jöhetett volna létre, ha nincs előtte egy annál kellemesebben eltöltött késő délután szűk baráti körben, amelyben volt számomra meglepetés vendég, nem várt kétfogásos menü, hosszú, maratoni, éjszakába nyúló beszélgetés. Egy három személyes baráti találkozásnak éppen ez az ereje, a sava-borsa, hogy koncentrált, hogy minden szóba kerül, hogy mérlegelés nélkül az égvilágon mindent megbeszélhetek, hogy az intim közelségben nem kerüli el figyelmemet az elhangzott szavak mellett beszélgető társaim pillantásai, arckifejezésük játéka. Amikor az egyre-másra felmerülő témákban lubickolok, mert gyakorlatilag csak azt nem érintjük, ami nem jut az eszünkbe vagy nincs is, akkor már a jóleső múlté a konyhában elfogyasztott csirkeszárnyak megsülten krumplival és uborkával, utána a smarni, az örök kedvenc, a hagyományosan elkészített eredeti császármorzsa bőven megrakva mazsolával, ahogy kell, és még előttem áll a nemszeretem autózás sötétben, esőben, nyúlós-nyálas időben az eltelt kellemes órákon merengve.