Nálam mindig az első falat a döntő. Meg a második és a harmadik, meg az utolsó utáni falatok után ácsingózó állapot. Igazándiból az elsőből derül ki, hogy egy étkezés időtartamára futó vagy tartós vonzalom köttetik-e meg az étel és köztem, vagy könnyen felejthető lesz az érzés. Anikó sült csirkecombjával rögtön egymásra találtunk. Kisült valami a levegőben, a csirkecomb mindenekelőtt, meg a tetszés tapintható érzete, nem vitás. Ilyenkor a bensőmből nézve csöndesebbé válik a környezet, elhalkulnak a külvilág zajai, nem tudok kifelé figyelni, amikor ekkora intenzitással köt le a sült csirkecomb falatkákkal kialakult hirtelen jött nagy szimbiózis.
Állhatott volna ill. feküdhetett volna egyedül magában Anikó sült csirkecombja a tányéron, úgy is megállta volna a helyét és akkor sem feküdte volna meg a gyomromat. De írhattam volna mellé majorannás krumpli, fokhagymás rizs, túrós tészta vagy zöld, elvarázsolt köretet is, ilyen különleges alkalmakkor, Anikó sültje mellett jelentőségét veszti, mi kíséri a tányéron. A petrezselymes krumpli mellé még gyümölcskompot is járt, ami - bevallom -, inkább zavart, mint bordósította számomra a választékot színeivel, viszont Anikó fantasztikus sült csirkecombja után mégis csak jólesett édességként elfogyasztani.
A múlt pénteki élmény csirkecombos lábakon jött, átmenetileg megsüttette magát Anikóval az ő titkos receptje alapján, lefeküdt a tányérra, hogy átadja magát az éhes betérőnek és tovaszaladt. Combon csíptem, megmaradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése