Túrkeve Tahiban

Augusztus utolsó napján is élénk volt az élet Tahiban. Hogy megírom-e ennek a pár órának a történetét, nyitva hagyom.
Amennyiben a cím egyáltalán magyarázatra szorul, akkor a Túrkevén évek óta nyaranta közösen időző társaság jött el Tahiba, annak is egy része. Túrkevére pedig egy volt munkahelyem tagjai járnak. Innen már csak egy meghívásra van szükség, hogy egy röpke délutánt Tahiban töltsön a túrkevei baráti kör. Minden ilyen vendéglátás végén fáradtság vesz rajtam erőt, hol kellemes, hol erőteljesebb, keveredve aznapi intenzív élményekkel.  Nem tudom rendesen megfogalmazni, hogy szívesen hívom meg különböző baráti köröket magamhoz, nem sajnálom sem időt, sem energiát, sem hozzávalókat, szívesen főzök, sütök, terítek, leszedek, mosogatok, kiszolgálok, beszélgetek, figyelem, kinek mire van szüksége, megköszönöm a baráti segitséget az ételek készítésében, fogadom, kikísérem a vendégeket, több órán át figyelek, megszólalok, ha kell, néha, ha nem kell, kirándulok vendégeimmel, amikor elmennek kiürül a ház, elszáll a zaj, a zsivaj, a duruzsolás, maradnak, akik maradnak, a kevesek, a leszedők és mosogatók, a törölgetők, az elrámolók, s amikor mindennek a legvégén az emlékezet elhalkul, mert elfáradt az is, előbukkan a fizikai fáradtság, így van ez pár órás, vagy több napos vendéglátás alkalmával, így lehet ez mással is, másnál is, aki barátokat lát vendégül, annak tudnia kell, mire vállalkozik, talán ezért lehet az, hogy kevesen vállalják, s van olyan, aki létszámot korlátoz le, s olyan is van, aki meghívásokat fogad el, ám maga egyszer sem viszonozza, melynek a legkülönfélébb okai lehetnek, de ha már feltűnt, orvosolni lehet elhagyásukkal, ahogy ugyanerre a sorsra kellene jutni mindazoknak, akik a meghívásra még csak nem is válaszolnak, azzal találkozom, akivel jól érzem magam és nem azért mert illik, mert szeretem, mert összeköt valami, amit gazdagít, amire ráerősít ez a találkozás, ez mind tiszta bennem és világos, amint az is, hogy már én sem leszek egy nappal sem fiatalabb és fáradok, elfáradok majdnem mindenben, a maradék időben meg nehézkesen bírom magam összeszedni másnapra, amúgy sem vagyok egy jó alvó, s ilyenkor a négy uszkve hat óra alvás éppen annyi, mint a halottnak a csók, az idő múlásával persze változik a kép, az emlékek az őket megillető konszolidált helyükre kerülnek, egyszer a jövőben ismét kedvet kapok egy vendéglátásra..., de most úgy érzem, hogy a csontjaimba is beköltözött a zsibbadás, az agyamba a tespedtség, hagyjon mindenki békén, érdekes egy kettőség, sokrétűség, de ha őszinte az ember, akkor ásson le jó mélyre, kapálja ki azt is a világra, amely nem feltétlenül népszerű, és találkozik mindenki egyetértésével.