Monica Bleibtreu

Míg élt, nem tudtam, hogy a világon van. Egyik német utamon vettem meg pár éve egy német filmet, a Vier Minuten-t. A vak és a szűz kéz szerencséjével halásztam ki a gazdag német felhozatalból a Négy percet. Az egész film tulajdonképpen erről a mindent eldöntő négy percről, a vizsga, a felvételi, a megmérettetés idejéről szólt.
A zongoratanárnő Monica Bleibtreu és a tettéért börtönben idejét letöltő fiatal lány kapcsolatáról, kettejük egymással, saját magukkal, a mindent beteljesítő, legutolsó négy percrért való küzdelemről szól a film harcosan, feszültségekkel terhelten, néha erőszakosan és véresen. A renitens, az unortodox, a hagyományokkal szakító, a közvéleménnyel mit sem törődő idős zongoratanárnő elvállalja a vadóc, gyilkos szenvedélyeket hordozó, kezelhetetlen zongorista zseni fiatal lány felkészítését a konzervatóriumi felvételire. Maga sem tudja, mit vállal. Küzdelmes egymásra találásuk a film.
Ebben a filmben láttam először és figyeltem fel Monica Bleibtreu-ra.

Semmi különös egy nő. Nem az a sztár alkat és típus. Igazán nem is szép. Az a fajta, akinek benső lelki gazdagsága vetül ki, ragyog fel, marad az arcá és sugárzik át a környezetére.

A film két évvel a halála előtt készült. Besöpört minden lehetséges díjat. Monica Bleibtreu megkapta az év színésznője, a filmben nyújtott alakításáért a legjobb színésznő címet. Köszönő válaszbeszédében színész fiát, Moritz-ot emelte ki, akinek - saját bevallása szerint sok mindent köszönhet.
Egy másik filmben kis mellékszerepben láttam viszont. Olyan alakítást nyújtott, amely egyenrangúvá tette a főszereplőkkel és mindenkor díjazhatóvá.
Monica Bleibtreu mindenek előtt karakter színész, és emellett forgatókönyvíró és a színészetet tanító professzorasszony volt.
Aki mindebből még nem ismert volna rá, ő volt a vak asszony A lé meg a Lolában, ahol a ritka alkalmak egyikeként fiával, Moritz Bleibtreu-jal játszott együtt néhány percben fergetegesen.
Hogy miért jut az eszembe rendre Monica Bleibtreu? Talán a Négy percben való alakításával nem hagy nyugodni. Vagy az összes egyéb kis szerepében tetszett meg annyira, hogy magamhoz annyira közel állónak érzem, hogy viszonylag gyakran jelenik meg előttem az arca, alakja, arckifejezése, fülemben cseng határozott, sokszor nyersnek tűnő, aannyira jellegzetes hangja, ahogyan artikulál, beszél. Egyszerűen nem megy ki a fejemből. Ahogy megjelent a színpadon, amikor a Négy percért járó egyik legrangosabb díjat, a legjobb színésznőjét vegye át.
http://www.youtube.com/watch?v=fPSw-BuPEOw
A közönség több perces szűnni nem akaró tapsa, Monica Bleibtreu királynői jelenléte fejezte ki számomra szavak nélkül is, mennyire tudatában volt szakmai jelentőségének és emberi kvalitásainak. Tette mindezt mégis végtelen szerénységgel, alázattal, méltósággal. Biztosan ezekért a tulajdonságaiért szeretem, meg amiért olyan közvetlen, keresetlen eszközökkel, már-már színtelenül hozta az aktuális karaktert, mélységében mégis gazdagon és zseniálisan teljességgel a nézővel testközelbe. Mint legutóbb a Soul Kitchen-ben az egymondatos szerepét.
Amikor és ahol csak megjelenik, önkéntelenül is rá figyelsz, ahogy a sírjára, amelyen hűen önmagához egy egyszerű fakereszt, hiszen a neve, Bleibtreu beszélő, fordítható névként légy hűt jelent.
A kereszten felirat: Monica Bleibtreu, 4. Mai 1944 - 13. Mai 2009, Schauspielerin, azaz színésznő, egy nem is akármilyen: nagyszerű, szerény, szókimondó, természetes, minden sallangot, fennhéjázást nélkülöző.
Ami pedig engem illet, élmény volt látni őt, hallgatni, filmekben megélni.
Egy merő fájdalom és hiány, hogy már évek óta nincs.