Ó, Mondeo.

Van egy 17 éves Ford Mondeonk. Látott már szebb napokat nélkülünk, látott szép napokat velünk is. Mondhatom, hogy élete javát másutt, kisebb részét velünk ette meg, a bontóba tőlünk kerül. Köhög, kattog, hallhatóan prüszköl, de működik, kivéve amikor a legváratlanabb pillanatban nem indul. Ilyenkor külsős és nem telefonos segítséget kérek, hogy másod vagy harmad magammal toljuk be a kocsit. Tibor hatalmas ez irányú tapasztalatával ül a vezetőülésben, miközben én a kocsi tologatása és annak hirtelen megugrása közben a hóban esem hasra, vagy a latyakban pofára, egyformán kellemetlen, bosszantó, hót idegesítő mindegyik. Talpig koszosan huppanok be Tibor mellé, aki nagy vidáman újságolja, mennyire pöpecen indult be az autó. Ilyenkor a legszívesebben visszakézből mosnék be neki egyet, hadd legyen neki is egy kis problémája a latyakkal.
Szóval ezzel a kamaszkorú Mondeoval állok ugrásra, vagy inkább nyikorgós, panaszos hangú indulásra, öcsém reptéri fogadására készen egy áruház parkolójában. Hol jobbról, hol balról csússzannak, surrannak be nekem álommasináknak és legfeljebb kiscsoportos óvodás korúaknak tűnő autók. Látni látom őket, hallani már nem, annyira csöndes a motorjuk. Álom lehet bennük utasnak, vezetőnek menet közben aludni, mellesleg haladni.
De a csúcs az volt, amikor besuhant mellém egy fekete Lancia Phedra. Ezt onnan tudom, hogy ki kellett szállnom megnézni, hogyan is hívják a tüneményt, amelynek már a neve is angyali. Kiszállt belőle egy fiatal házaspár négy icipici gyerekkel. Elindultak az áruház felé, nyitva hagyva maguk után az összes ablakot. Már éppen utánuk akartam kiáltani:
- Nem csukták be az...
 Gondolatban jutottam el idáig, amikor a férfi megfordult, egy elegáns mozdulattal megnyomott a távirányítón egy gombot, mire a zárak együttes kattanása mellett az ablakok egyszerre kúsztak fel és záródtak be.
Csak ültem ott a kamasz, nagy mamlasz Mondeonkban és csak azért nem tátott szájjal meg leesett állal, hogy ha abban a minutumban haltam volna meg, ne kelljen az állam felkötésével és a szájam bezárásával bajmolódnia senkinek. Már önmagában is elég baj az, ha az ember beadja a kulcsot. De nem a Mondeo a sajátját, amely virgoncan függött ott a gyújtásban és türelmetlenül várta, mikor füstölünk el már végre.
(Ez történt június 22-én)