A mindig is annyira erős, határozott Laciból egy esendő, fájdalmaktól gyötört, járásában korlátozott Laci lett. A hangod ugyanolyan maradt, mint rég: határozott, hangos, ellentmondást nem tűrő, egy olyan ember hangja, aki mindig jobban tudott mindent mindenkinél, akinek konkrét tervei voltak nemcsak holnapra, hanem a messzi holnaputánokra, s aki helyenként bántón lehengerlő volt azzal, aki ellent mert mondani neki, betegnek sem lehettél könnyű. Hangod rekedtességéből vehette le -, aki jobban ismert -, hogy mindez a határozottság a megszokás álruhája egy halálosan komoly betegség elfedésére, egyben azzal dacolva.
Amikor legutoljára találkoztunk, állapotodból, rekedtesen is erőteljes hangzásodból azt hittem, hogy sokáig megmaradsz nekünk, lesz még alkalom újabb találkozásokra, s hogy majd erősebbnek bizonyulsz a téged rágó ráknál.
Mára minden végleges. Nem vagy többé. Szabályosan fölfalt ez a benned rosszindulatúan, makacsan és egyre mohóbban terjedő rák. Csontrák. Éppen ott korlátozott le első áttétben, amire a legbüszkébb voltál: a csontjaidon keresztül a mozgásodban. Nem síelhettél, nem utazhattál, nem pattanhattál ripsz-ropsz fel a motorodra, hogy eljöjjél például hozzám, erre jártam, benéztem hozzád, mondtad, remélem, nem baj. És mindig kaptál egy ebédet vagy vacsorát, és órákat beszélgettünk, érdeklődtél a családom iránt, mindenki felől név szerint, én meg hallgattam, ahogy meséltél Eszterről, Kristófról és Somáról, meg arról, hogy mi mindenfelé jártál és még hová tervezel elutazni. Máskor színházi élményeidről számoltál be, miszerint akkor éppen a Vígszínház repertoárját cserkészted be, a legolcsóbb nyugdíjas székeken ülve, igaz, a karzaton, de ott is mindent látni és hallani. Shakespeare-t idézted valaminek kapcsán kívülről és angolul.
Rengeteg szöveget, verset, idézetet tudtál fejből, amelyek mindig a legmegfelelőbb pillanatban jöttek elő belőled. És vagy tizenkét nyelven beszéltél. Angolul, németül, franciául, spanyolul, olaszul a legjobban, de megértetted magadat héberül, jiddisül, oroszul, csehül, és a skandináv nyelveken is. Te voltál az üzletkötők senior-ja, doyen-je, amikor a Taurusban együtt dolgoztunk, valósággal lubickoltál ebben a szerepkörben. Pláne, ha még vezetői beosztással társult volna mindez, az lett volna csak vágyaid netovábbjának - szerinted joggal elvárt - beteljesülése. Amiből persze nem lett semmi, éveken át dolgoztunk két egymás melletti szobában, ha kellett, egymáshoz átrohangálva. Mint egy Klubban, volt a szavad járása, ha nem fizettek volna, akkor is bejártunk volna, annyira jól éreztük magunkat egymás társaságában, egymást inspirálva.
Egyre zsugorodó, később megszűnő céget követően is megmaradtunk nem is távoli ismerősöknek, valamikori kollégáknak, hanem barátoknak. Tudtunk egymásról főbb vonalakban, mikor ki hol jár, merre tervez eljutni. Amikor egyszer a nyugati parton jártatok Amerikában, az öcsémnél szálltatok meg és velük töltöttetek az Eszterrel néhány napot. Sanyit és családját örökre megőrizted a szívedben, amikor itthon járt a családjával, meghívtátok és fényes vendéglátásban részesítettétek őket Eszter isteni főztjeivel.
Rengeteg élményem, kalandom, emlékem kapcsolódik hozzád, felsorolni is képtelenség. Emlékszem, hogy együtt vonatoztunk le Szegedre kedves Imre kollégánk temetésére, persze, hogy átbeszélgettük, összeemlékeztük az utat oda és vissza.
Egy percet sem unatkoztam melletted.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése