Kell egy Imi

Mindenkinek kell, hogy legyen egy Imije. Nem mondom, hogy egyszerű ember, mert nem az. Olyan bonyolult, hogy győzze csak az ember kihámozni a sok burok közül a bensőt. De megéri a fáradságot és az időt. Azt a sok hiábavaló erőpocsékolást is megéri. Mert amikor az ember megérti a látszólag odavetett mondatok értelmét, az maga a gyönyörűség.
Imi messze előttem jár élet- és emberismeretben egyaránt. Abban különösen, hogy szétszedje a fontost a fontostalantól. Amikor teljesen elveszettnek hiszem magam adott kilátástalannak tűnő helyzetekben, akár csöppnyi lányként a sűrű rengetegben, akkor Imi jön, meghallgat, szól egy-két, látszatra oda nem illő mondatot, és otthagy, rágódjam csak rajta.
Az értelmetlenség persze nagyon nem az, csupán elsőre, másodjára tűnik annak, s talán nem is kapcsolódik az engem szétfeszítő problémához. A gondolkodás, az értelmezés fáradságos folyamata, amelyet megspórolni sehogyan sem lehet, hozza meg azt a Heuréka-érzést, a hát persze-felismerést, amely ha egyszer megvan, akkor meg is lesz.
Ilyen ember, mondhatni barát az Imi nekem, aki nem tudni hogyan, mikor és mivégre, de megemésztette már mindazt, ami engem feszíteni, bántani fog, és majd a kellő időben felböfögi a megoldást. Ha nem is a kész megoldást, de legalábbis kiutat mutat, mivel kellene foglalkozni ahelyett, amivel tele van a fejem.
Mert a fejem túl közel van hozzám, és sokszor emiatt nem látni a lényeget, a részletek fölött átívelő kozmikus egységet, amely annyira, de annyira egyszerű, mégis izzadság szagú az út, amin érte végig kell menni.
Szóval kell egy Imi mindenkinek. Az igazán fontos, nagy pillanatokban. Amikor úgy érzi az ember, hogy elveszik a kesze-kusza útvesztőkben. Amikor olyan magasra emelkedett előtte a hegy, hogy nem tud átmászni rajta, és eltakarja a kilátást, ahelyett, hogy ígérné azt.
Nem tudom, hogy Iminek is van-e egy Imije, aki kétségeire, zsákutcáira, megfenekléseire rányitja az ajtót, előtte kitárja, és azt mondja:
- Nézd csak,  arra van a tovább.

Imim, kívánok neked nagyon szép napot születésnapodon. Viseld olyan könnyedén a mindenkori világítótorony szerepét, mint amilyen eleganciával nyújtottad eddig mindig is tálcán mások problémáira a megoldásokat, de legalábbis vezetted oda az első lépcsőfokokhoz a kiút felé.