Lovas Zoltán: Az én Évám

"Az én Évámat Márkus Évának hívták. 1884-ben született, és 1968-ban halt meg. Őcsényben született, ott is élt, hol a faluban, de leginkább már asszonyként, és anyaként, és özvegyként is a Szőlőhegyen, Őcsény és Szekszárd háromszögében. Világszép lány volt, talán a Sárköz legszebb lánya.
Az én életemben ő volt a dédnagymama. Hegyimama, én így ismertem és hívtam. Így szerettem és szeretem. Álmodás okán néha együtt vagyunk ma is. Megvannak a hangjai még, az illata, a keze, ahogyan megsimogat. Amikor szelíden mondja Zolikám.
Amikor hegyimama elment, éppen 14 voltam. Nagyon fájt. Koranyár, későtavasz volt, érett a cseresznye, a Farkasrétről a bátyámmal sírva jöttem le a hegyről, s a kilógó ágakról téptem le a cseresznyét és könnyek közt faltam magamba. Addig tartott a gyermekkor.
Boldogak az éjjelek, mikor vele álmodok. S utána virágosak a reggelek. Éva nap. Karácsonykor... mit összenevettünk vele, hogy neki a karácsony miatt nincs is igazi nevenapja. És most, mint minden karácsonykor, rá gondolok. Már 48 éve van hogy itthagyott."

Forrás: FB, 2016.12.24.