Alig Karácsony

Alig veszem észre, hogy Karácsony van, pedig tudom, hogy most van Karácsony, a naptár, a dátum, az évről évre visszatérő érzés, amelyen egy multi, egy rázós, egy stresszes, egy problémákkal terhelt, sikerélménytől gyakorlatilag mentes munkahely elefánttalpakkal lépked át, nem érdekli, milyen lelkülettel, fizikai állapotban érkezem meg a Karácsonyba, az év végére, amikor le lehetne nyugodni, meg kellene állni, a helyükre kellene kerülniük a valódi érzéseknek, hogy itt egy fenyő-, egy beigli-, egy család illatú ünnep, mely a miénk, a családunké, távolabb a barátainké, a kollégáké, nekem speciel a nagy családom nagyobb részével külföldre szakadva, akik vagy hazajönnek, vagy nem, két gyermekem most nem, és jó képet vágok az egészhez, és feldobott hangulatot, és szeretettől túlcsordultságot kell hogy érezzek, és észreveszem, hogy milyen sokaknak még ez a lestrapáltság nyomán pislákoló örömkikötő sem jut, hanem a kilátástalanság, a reményvesztettség, pedig ez a nagybetűs ünnep a javából az évben, Karácsonyi dalokkal, zenékkel, szeretetről szóló versekkel, meglepetéseket bontogatók felragyogó mosolyával, rendhagyó, kevéssé rendhagyó ételekkel, olykor ajándék nélküliséggel, mert elég a szeretet önmagában is, az együtt eltöltött idő, az egymással elköltött ilyen-olyan vacsora, mely az első napra esik a Szentestére, s amelyen, az egész napon azt gondolom, hogy tényleg álljunk meg egy pár napra, fékezzünk le, nyugodjunk meg, figyeljünk a belső csöndre, legyünk együtt családdal, csonka családdal, egymással, jusson eszünkbe a másik, a harmadik, az ikszedik, az ismerős, az ismeretlen, itt, ott, amott, szeretettel, kedvességgel, boldogságot kívánva, meg azt, hogy egy évben lehetne akár havonta is Karácsony, ha mindennap nem lehet, s ha ez mégsem lehetséges, akkor legalább gondolatokban, elgondolásokban, érzelmekben, érzésekben, odafigyelésben, együttérzésben, és forduljon az év egy boldogabba, békésebbe egészségesen.