Nagyon nemzetközi ez a világ, telisde tele önszántukból máshova költözőkkel. Így történhetett, hogy angol tulajdonosa volt a Dorfwirt nevű hamisítatlan osztrák panziónak, és szintúgy angol vezeti a panzióhoz közeli, mintegy két kilométerre található snackbart. A Kaiserschmarrent, osztrák császármorzsát ott még hírből sem ismerik, bármennyire is nyomtam meg a dupla r-t, amire ők az angolosan murisan hangzó Kaiserschmarrent kérdő hangsúllyal ejtették ki teli bizonytalansággal. Életükben nem hallottak a kedvenc osztrák desszertemről, nemhogy csinálták volna. Utolsó reményem, hogy eszem még egyszer smarnit, mielőtt még feloldódnánk az eltávozásban, helyből holt hamvában ezen a helyen. Viszont van nekünk shortbread-ünk, Scottish shortbread-ünk, mutatja angolul a kiírást a reklámtáblán a fiatal felszolgálónő, a tulaj bőszen bólogat mellé. Kóstoljam meg, mondja és kezembe nyom egy kisebb drapp színű téglatestet, amely amikor beleharapok, nagyon is ehetőnek bizonyul. Erőnek erejével hagyom meg a felét neki (Tibromnak), hogy ő is megkóstolhassa. Meg lehet enni, mondja ő, ami annyit tesz érthető emberi nyelven, hogy finom. Erre visszamegyünk az angolokhoz, és kérünk egy adag shortbread-et, nem is akármilyent, skótot. Elém tesznek egy tányéron egy 5x7x1 cm méretűre alulnőtt valamit. Azt hittem, hogy rosszul látok, ez volna egy adag, mindez, na ne, és hozzá még két eurót kóstál. Az ár-méret aránnyal kis problémám lett mindaddig, amíg be nem kebeleztem az egész nyúlfarknyi shortbread-et. El lehet nekem hinni, már gyakorlatom van benne, hogy nem tart sokáig azt a kis nyiszlett semmiséget letornázni. Beleharapsz egyet, ropog a fogad alatt, harapsz kisvártatva még egyet, megint egyet, mert nem lehet abbahagyni, annyira vonzó az íze, meg ez az omlósan ropogás, állandóan a szájadba kívánkozik a falat az utolsó csöppig. Így aztán kettőt sem pislantottam, lenn volt az egész ötször hétszer egy centis kis szaros semmi, annál nagyobb nyomot hagyott az íz, az állag, az eladdig sohasem hallott shortbread Skóciából.
Gondoltam, megszerzem a receptjét, s egy életem, egy halálom, megcsinálom. A Márta halászta ki a netről az igazi, a hamisítatlan Skót shortbread leírását.
A titka a vaj, mind a 25 deka. Hozzá jön 8 deka vaniliás cukor, 4 deka porcukor. A vajat a cukrokkal összekeverjük. A cukros vajas gezemicéhez keverünk 25 deka sima és 12 deka kukorica lisztet, meg teszünk bele egy csipet sót. A tésztát fél órára hűtőbe rakjuk. Ne nagyon tovább, mert akkor eléggé megkeményszik, és kicsit nehezedik a nyújtása, én csak tudom. Utána lisztezett deszkán 1 cm vastagra kell nyújtani, formákkal szaggatni vagy téglatesteket formázni. 10-15 percet kell pihentetni, végül 170 fokon 15-20 perc alatt halvány aranyszínűre sütni. Ne süssük ennél tovább, mert akkor úgy jártok, mint én a szombaton készült első skót shortbread-demmel, mely a sütőből Tahiban fordult ki, hogy itt-ott kicsit odaég. Kis bosszankodással az égett részek lekaparásával járó veszteségek miatt, az íze egyszerűen isteni, az állaga omlós: mikor harapod, ropog a fogad alatt, a vajas íze meg mindegyre újabb harapások után kiált.
A Scottish shortbread számomra teljességgel váratlanul és tündöklő gyorsasággal vonult be a konyhámba, íratta be magát a receptes füzetembe, amely már kopottas, lapjai olykor kijárnak, és foglalta el előkelő helyét a rendszeresen, könnyen süthető, kiválóan fogyasztható, nagy sikerű sütik listáján.
(Köszönet érte a Kaiserschmarrent nem ismerű angol snackbarosoknak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése