A túrógombócot akkor eszem, ha magam csinálom. De leginkább akkor, amikor Anikó ritka, kivételes alkalmakkor a műsorára, azaz a menüjére tűzi. Váratlan túrógombócban, az Anikóéban akkor lehet részem, amikor egyszerre vagyok jóban egy nagyon Valakivel, akinek Anikó merő és kivételes szeretetből ma a soron kívüli túrógombócot elkészítette, valamint bizonyos protekcióm van Anikónál, aki megvendégelt e ritka csemegével. Bevallom, nem mindennap jön össze a csillagoknak ilyen szerencsés összeállása, és hozzá még péntek tizenharmadika sincsen, Anikó túrógombócából mégis úgy jött össze egy adagnyi, hogy előre tervezni sem lehetett volna jobban.
A gombócok pedig jócskán kitettek magukért. Éppen olyan jól egyensúlyoztak az ideális puhaság határán, mint az tőlük már nemcsak megszokott, hanem egyenesen elvárt volt. A porcukros tejfölbe keveredett prézlis mártás, köret, szputnyik, hivatalosan és szakszerűen egyszerűen: zacc, elmaradhatatlan kiegészítője volt Anikó túrógombócainak, és úgy tűnt el a gyomromban a gombócokkal egyetemben, mint a "férfi, aki ott sem volt". De az egy bűn rossz film volt, nem is értem, hogyan úszhatott fel viharos kulturális múltamból és társulhatott gondolatilag Anikó fantasztikus túrógombócával. Talán ez utóbbi kivételességét kontrasztként erősítendő. Úgy legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése